Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Heim Péter nem lesz az öttusaszövetség elnöke
MTI
2009. november 11., szerda 18:00
Heim Péter visszalép a Magyar Öttusa Szövetség elnöki posztjára való jelöléstől.

Az üzletember szerdai közleményében azzal indokolta lépését, hogy az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, olyan hatalmi harc kezdődött meg a posztért, amiben nem kíván részt venni.

"Sajnálatos és megdöbbentő számomra, hogy a jó szándékú, sportághoz értő, azzal önzetlenül elkötelezettek mellett, jelentős számban jelentek meg a különféle ellen lobbik, amelyeknél a másik  negatív színben feltüntetésén kívül, önmaguk reflektorfénybe állítása volt az elsődleges szempont" - írta Heim.

Az ATTICUS Investments Zrt. vezérigazgatója, akinek nagybátyja Benedek Gábor, a sportág olimpiai és világbajnoka, hangsúlyozta, hogy nem kíván "egy széthúzó, egymással együttműködni nem képes szervezet élén bábként, vagy békebíróként szerepet vállalni."


A MÖSZ az év elején már tartott egy tisztújítást, ám az akkor megválasztott Egyed Géza október 21-én lemondott posztjáról, ezért a vezetőség akkor november 20-ra új "választó" közgyűlést írt ki. Az elnöki pozícióra négy jelölés érkezett a szövetséghez: Egyed mellett Simóka Beáta világbajnok öttusázót, jelenlegi általános alelnököt, sportszakállamtitkárt, Gyenesei Istvánt, az aktuális elnökség egyik alelnökét, továbbá a sportágban kevésbé ismert Szabó Lajost jelölték. Gyenesei már korábban jelezte, hogy nem kíván elnök lenni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier