|
Howard Webb lesz a BL döntő játékvezetője
Nemzeti Sport
2010. május 20., csütörtök 15:44
Az olasz Internazionale és a német Bayern München mérkőzik meg egymással a madridi fináléban.
Amint arra már korábban több angol hírforrás is utalt, az angol Howard Webb lesz a szombati labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője. A madridi fináléban az olasz Internazionale és a német Bayern München mérkőzik meg egymással. A 38 éves angol bíró, aki 2005 óta tagja az UEFA játékvezetői keretének, 47 nemzetközi mérkőzése közül 19-et vezetett a BL-ben, hatot a most zajló évadban.
A döntő két résztvevője közül az Internazionaléval az egyenes kieséses szakaszban már összehozta Webbet a sors, a CSZKA Moszkva elleni milánói találkozó jó ómen a fekete-kékeknek, tekintve, hogy 1–0-ra győztek, majd az idegenbeli egygólos sikerrel (0–1) tovább is jutottak a negyeddöntőből.
A BL-csoportmeccsek során az ő kezében volt a síp a Dinamo Kijev–FC Barcelona (1–2) találkozón, miként az UEFA-kupa 2008–2009-es kiírásának elődöntőjében is, amelyben a Werder Bremen–Hamburg összecsapás első felvonását vezette.
Webb két asszisztense Michael Mullarkey és Darren Cann lesznek, negyedik játékvezetőként Martin Atkinson segíti a trió munkáját. Nevezettek a játékvezetőhöz hasonlóan szintén angolok.
Az angol játékvezető már több rangos válogatott mérkőzést kapott, köztük a 2008-as Európa-bajnokságon két összecsapást, valamint a 2010-es vb-selejtezők során három találkozót. Webb 18 éves korában édesapja unszolására lett játékvezető.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
női kézilabda, ferencváros, dvsc, Barcelona, Bajnokok ligája, foci, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Senna, Forma1, film, valentinnapipasik, ajandekpasik, csajokakvalentin, VV Éva, Való Világ, alkoholista, Kassai Viktor, AC Milan, Arsenal, kézisek, nőikézicsapat, győrigyőzelem, dabas, tolvaj, rablás, sütemény, altató, kábítás, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, brassch bence, színház, opera, indul a risza, Sapa Fehérvár, Linz, Osztrák jégkorongliga, egerváry sándor, paulo sousa, Geréb Ágnes, fogház, letöltendő, jogerős, otthonszülés, Harcsa Zoltán, boksz, levegő, szmog, figyelmeztetés, Chris Rea, fellépés, Budapest, február, Sportaréna, BKV, vezetőség, prémium, százmilliós, jutalom, ep parlament, magyar helyzet, stohl andrás, pali bácsi, sérülés, baleset, pirner alma, efott, rúdtánc, palácsik tímea, damu roland, andy vajna, balaton soun, Damu Roland, Palácsik, tárgyalás, csillag születik, lászló attila, énekes, megnyerte,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|