Sport-kultúra-szórakozás 3 napon át Debrecenben! Eldőlt, hogy idén márciusban Debrecen ad otthont a II. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Versenynek. A Főnix-csarnokban megrendezendő viadal a tavalyi budapesti világversenyhez hasonlóan idén is igazi családi rendezvény lesz: sport, kultúra és szórakozás egyben. A verseny mellett mindhárom nap kiváló előadókkal is várják a fiatalokat, családokat, a sport- és zenekedvelőket. Az ország új kiscsillagait, és a legnagyobb sztárokat gyűjtötték egy csokorba, hogy még tovább emeljék a Világkupa színvonalát és színesítsék programját.
Ismét lesznek sztárelőadók, fellép többek közt Király Viktor, a Strokes, a Kutyakölykök, Badboyz és SP is. Az ország legnagyobb gimnasztika óráját Szentgyörgyi Rómeó tartja, és elindult a "Sporttal miénk a jövő" játékpályázat is általános- és középiskolásoknak. Minden pályázó ingyenes belépőt kap a Világkupára. Március 5-én a Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny egyéni selejtezőit, 6-án a felnőtt Vk egyéni és együttes kéziszercsapat kvalifikációit, míg 7-én a junior és felnőtt finálékat rendezik.
A Világjátékok-résztvevő Vass Dóra és Forray Fanni remekelt az esztendő első versenyén, a ritmikus gimnasztikázók montreáli Világkupáján.
Vass összetettben 9. lett, míg szalaggal az 5. , kötéllel a 6., karikával a 7. helyen zárt. Forray Fanni összetettben 12., míg szalaggal 8. lett.Vass a selejtezőben labdával kezdett, majd szalaggal hibátlan előadást produkált, az új kötél- és karikagyakorlat is várakozáson felül sikerült. Így összetettben a 7. helyen végzett, három szerrel pedig finalista lett. A döntőben a gyakorlatok jobban sikerültek, jóllehet a pontszámok kicsit alacsonyabbak lettek, így is előkelő helyezéseket ért el a legjobb magyar versenyző: szalaggal az 5. , kötéllel a 6., karikával a 7. helyen végzett. Forray Fanni négyhónapos kihagyás után lépett újra szőnyegre, a selejtezőben legjobban szalaggyakorlata sikerült, így óriási bravúrként bejutott a döntőbe, ahol végül 8. lett. Összetettben a 12. helyet szerezte meg.
Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny
Kapunyitás: 13.30
14.30 – 15.15 Szentgyörgyi Rómeo gimnasztika órája
15.15 – 15.30 Sztárvendég: Király Viktor
15.30 – 16.00 „Sporttal miénk a jövő” pályázati eredményhirdetés iskoláknak
16.00 – 16.15 A pályázat győzteseinek bemutatója
16.15 – 16.30 Sztárvendég: Strokes
16.30 – 18.00 Garantiqa Kupa Junior Egyéni Nemzetközi Verseny A csoport
18.00 – 18.30 Sztárvendég: Kutyakölykök
18.30 – 20.30 Garantiqa Kupa Junior Egyéni Nemzetközi Verseny B csoport
2010. március 6. szombat
Világkupa kvalifikációs versenye
Kapunyitás: 9.00
10.00 – 11.30 Világkupa egyéni kvalifikáció A csoport kötél, karika gyakorlat
11.35 – 13.05 Világkupa egyéni kvalifikáció A csoport labda, szalag gyakorlat
13.05 – 13.30 Sztárvendég: Brasch Bence
13.30 – 15.00 Világkupa egyéni kvalifikáció B csoport kötél, karika gyakorlat
15.05 – 16.35 Világkupa egyéni kvalifikáció B csoport labda, szalag gyakorlat
16.35 – 17.00 Sztárvendég: Bad Boyz
17.00 – 17.30 Megnyitó
17.30 – 18.40 Világkupa együttes kéziszer-csapat verseny kvalifikáció
2010. március 7. vasárnap
Világkupa és Junior verseny finálé
Kapunyitás: 9.00
10.00 – 11.20 Garantiqa Junior Egyéni Nemzetközi Verseny finálé (kötél, karika, labda, szalag)
11.25 - 12.00 Eredményhirdetés
12.00 – 12.15 Sztárvendég: Keresztes Ildikó
12.15 – 13.30 Finálé: egyéni kötél és karika gyakorlat, csapat 5 karika gyakorlat
13.30 – 14.00 Eredményhirdetés
14.00 – 15.15 Finálé: egyéni labda és szalag gyakorlat, csapat kötél és szalag gyakorlat
15.20 – 15.50 Eredményhirdetés
15.50 – 17.00 Gálaműsor, Sztárvendég: SP