|
Igaz a hír: Fabregas visszatér a Barcelonához
hvg.hu
2011. augusztus 15., hétfő 08:44
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal vasárnap késő este hivatalos honlapján bejelentette: megállapodott a Barcelonával Cesc Fabregas eladásáról - írta a Nemzeti Sport online, hozzátéve, hogy a hírről Andoni Zubizarreta, a katalán együttes sportigazgatója is beszámolt a TVE spanyol televízió élő adásában a gránátvörös-kékek Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-meccse közben.
A pénteki hírek igaznak bizonyultak: a Barca már csak az Arsenal hivatalos üzenetére várt a 40 millió eurós ajánlat elfogadásáról (amelyből a londoni klub 29 milliót kap készpénzben, hatot bizonyos feltételek teljesülése esetén, ötöt pedig Fabregas fizetéséből), és most a londoni klub bejelentette a világ- és Európa-bajnok futballista eladását.
„Világosan elmondtuk, hogy nem akarjuk elengedni Cesc-t, és továbbra is ez a helyzet. Azonban tudomásul vesszük Cesc vágyát, aki vissza akar térni hazájába, és most elfogadtuk a Barcelona ajánlatát érte. Köszönjük Cesc-nek mindazt, amit az Arsenalnak adott, és sok sikert kívánunk neki a jövőben" – idézi a lap Arsene Wengernek, az Arsenal menedzserének nyilatkozatát az angol klub hivatalos honlapjáról.
Fabregasnak már csak a hétfői orvosi vizsgálatokon kell átesnie, és utána aláírhatja öt évre szóló szerződését. Várhatóan a futballista hivatalos bemutatására is hétfőn kerül sor – írta a Nemzeti Sport online.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Chelsea, Barcelona, BL, finálé, Leverkuson, negyeddöntő, barcelona, valencia, királykupa, Fc Barcelona, Real Madrid, labdarúgás, spanyol, Osasuna, Királyi Kupa, foci, real, mourinhó, fabregas, sánchez, villareal, gól, nyert, napoli, átigazolás, arsenal, Bacelona, Fabregas, dzsuzsák balázs, neymar, futball, anelka, braga, bajnokok ligája, chelsea, Özil, Barca, átigazol, Cesc Fabregas, Barcelona, Arsenal, labdarúgás, foci vb, spanyolország, hollandia, döntő, liverpool, torres, wenger, villa, keret, vilagbajnoksag, labtores, guardiola, bl, messi,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|