Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Janics Natasa új edzővel csodákra képes
MTI
2008. oktober 17., péntek 07:00
A következő négyéves ciklus versenyeire Kovács László készíti fel a háromszoros olimpiai bajnok kajakost, Janics Natasát - erről a Délmagyarország című lap számolt be.

A 61 éves szakember edzői karrierje csúcsaként tekint az előtte álló feladatra.
"Körülbelül két hete éppen autóban ültem, amikor megcsörrent a telefonom. Natasa hívott, és nem sokat kertelt, megkérdezte, hogy lennék-e az edzője. Meglepettségemben az iránt érdeklődtem, nem beteg-e véletlenül, hogy ilyeneket kérdez – idézte az újság Kovács Lászlót. – Nem sokkal később a Démász-Szeged VE igazgatója, Petrovics Kálmán is megerősítette a felkérést. Natasát születése óta ismerem, az édesapjával együtt a nevelőedzője voltam. A válaszon nem sokat gondolkodtam, mert a világ egyik legnagyobb versenyzőjének felkészítése óriási megtiszteltetés és szép kihívás."
A kajakos berkekben "Kokszi" néven ismert tréner szerint az első és egyben legfontosabb lépés, hogy Janics nyugodt körülmények között kezdhesse el a felkészülést a jövő évi erőpróbákra:

"Natasa fantasztikus tehetséget örökölt az édesapjától. Ha békén hagyják, csodákra képes. A célunk természetesen az, hogy egyesben újra a csúcsra jusson."
Janics tavaly tavasszal távozott Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából, majd Vécsi Viktor - a Pekingben kenu egyesben olimpiai bajnok Vajda Attila mestere - foglalkozott vele, az idei ötkarikás játékokra pedig Sári Nándorral készült fel.
Kovács László versenyzőként nyolc évig volt tagja a felnőttválogatottnak, az 1968-as, mexikóvárosi játékok előtt a bő olimpiai keretbe is bekerült, de a viadalon végül nem indulhatott. Edzőként a hetvenes évek eleje óta tevékenykedik, a nyolcvanas években Janics Natasa édesapja, Milan Janic mestere lett, az együtt eltöltött időszak alatt tanítványa vb-aranyakat és Los Angelesben olimpiai ezüstérmet nyert. A szöuli olimpián az öt érmet szerzett bolgár válogatott szaktanácsadójaként dolgozott Kovács, nyolc évvel később Atlantában már szövetségi kapitányként segítette a bolgárokat. Ezt követően a horvát nemzeti csapat mellett vállalt munkát, később három éven át irányította az olimpiai hatodik helyezett szlovén Spela Ponomarenko felkészülését. Az elmúlt másfél évben a szerb válogatott szaktanácsadója volt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier