|
Jó évet zártak a hokisok
MTI
2008. december 30., kedd 07:00
Nem panaszkodhatunk, fantasztikus év van mögöttünk, ugyanakkor a 2009-es esztendő vízválasztó lehet a sportágban - mondta az MTI-nek Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke.
A felnőtt válogatott áprilisban - hetven év után - feljutott a világelitbe, ennek nyomán olyan csapatokkal találkozhat, mint a kanadai vagy a szlovák nemzeti együttes. Pat Cortina szövetségi kapitány alakulata ezen kívül harcban áll még a 2010-es vancouveri olimpiáért folyó versengésben.
"A válogatott sikere természetesen fantasztikus, ám ezen kívül beindult a magyar-román közös bajnokság, a MOL Liga is, amely szintén látványos, és komoly szakmai előrelépés a kluboknak. Az Alba Volán az osztrák bajnokságban kezdett remekül, és reménykedhet abban, hogy bekerül a rájátszásba - tette hozzá Studniczky. - Egyre több fiatal választja a hokit, a sportág népszerűsége is töretlen. Az országgyűlés 170 millió forintot szavazott meg az utánpótlásnak, így aztán nincs ok a panaszra."
Az elnök kitért arra, hogy éppen a sikeres év miatt jövőre még nagyobb lesz a "felhajtás".
"Áprilisban és májusban a nagy világbajnokságon kell helyt állnunk, cél a bennmaradás. Ezen kívül ekkor dől el, hogy rendezhetünk-e vb-t 2014-ben. Ezen két esemény miatt vízválasztó lesz a 2009-es esztendő számunkra. Megyünk tovább a megkezdett úton, és remélem, megint szép évünk lesz" - mondta Studniczky.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ, barca, igazol, játékos, magyarország, elfogatóparancs, bunda, vizsla, baleset, esett, öregember, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, MKB Veszprém, kézilabda, Barcelona, Nagy László, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, Klíma Klub, Klíma csúcs, Varga Dávid, kigyulladás, busz, erdély, zarándokok, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, eb, arany, szepsi györgy, fifa, érdemrend, Harrach, abortusz, tabletta, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, születésszám, halál, népesség, demográfia, móri bankrablás, nyomravezető, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, budapest, olimpia, divizió, los angeles kings, győzelem, hokisok, válogatott, horvátok, női jégkorong, szlovénia, hoki, fehérvár nyert, ob I döntő,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|