|
Jövő héten újra versenyez Overdose
hir24.hu
2011. április 05., kedd 12:40
Eldőlt, hogy április 17-én a németországi Hoppegartenben áll rajthoz a magyar csodaló, Overdose, aki 14 győztes verseny után tavaly augusztusban veszítette el veretlenségét.
Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa a pannoniaoverdose.hu-nak kedden elmondta: azért döntöttek a Berlinhez közeli helyszín mellett, hogy ezzel a gesztussal is megköszönjék azt a szeretetet és kiemelt figyelmet, amelyben Overdose tavaly, hoppegarteni rehabilitációja során részesült.
A hoppegarteni pálya szezonnyitó versenynapjának első futamát 14 órakor indítják. Azt még nem tudni, hogy Overdose futama hányadik lesz az aznapi kilenc verseny közül, ám mivel ez lesz a nap legmagasabb, tízezer euró összdíjazású főfutama, vélhetően a szervezők a versenynap végére, de legalábbis a második felére teszik.
Az 1000 méteres futam kiírása szerint a lovak által a versenyben vitt súly tavalyi eredményeik függvényében 55-59 kg között lesz. Overdose tavalyi két, pozsonyi és budapesti győzelme következtében 59 kilóval indul, azaz a lehető legnagyobb súllyal.
Overdose 14 győztes verseny után tavaly augusztusban, Baden-Badenben veszítette el veretlenségét.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
overdose, frankie dettori, Overdose, Hongkong, sprintfutam, beutazás, lóinfluenza, Frankie Dettori, lovaglás, olasz, dubai, világkupa, róma, november, futam, mikóczy, párizs, lósport, Mikóczy, lesérült, verseny, kincsem park, derby, ló, millánó, Soumillon, visszatérés, magayar, sztar, vagta, nemzeti, stohl, hujber, lovas, lo, patko, versenyló, gazdaság, losport, kincsem, sport, csodaló, Dolly, születésnap, SzikorRobi, Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|