Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kabát Péter elhagyta az Újpestet
dvsc.hu
2010. június 09., szerda 09:15
Tegnap bombaként robbant a hír: Kabát Péter (a képen) elhagyta az Újpest labdarúgócsapatát és a bajnok-kupagyőztes DVSC-hez igazolt

- Örülök, hogy sikerült a bajnokhoz igazolnom – kezdte Kabát Péter. - Nagyon szeretnék Debrecenben eredményesen futballozni. Amikor lehetőséget kapok, minden erőmmel azon leszek, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Tisztában vagyok vele, hogy a Loki-szurkolók részéről lesznek negatív hangok, hiszen Újpestről érkeztem, de felkészültem rá. Remélem, jó játékkal és sok góllal tudom segíteni a csapatot, és akkor a debreceni nézők is jobban elfogadnak. Célom, hogy minimum annyi találatot szerezzek, mint újpesti pályafutásom alatt. Nem is kell hangsúlyoznom, hogy milyen jó közegbe kerültem, a DVSC-TEVA elmúlt egy évben mutatott eredménye (bajnoki cím, Ligakupa és Magyar Kupa-győzelem, BL-csoportkör) önmagáért beszél.

- Az új csapattársaim nyolcvan százalékát jól ismerem, úgyhogy a beilleszkedéssel nem lesz gond. Azért döntöttem a Loki mellett, mert szeretnék a Bajnokok Ligájában futballozni, emellett jó lenne bajnoknak is lenni, és úgy érzem, ehhez itt minden esélyem megvan. Két évet játszottam Újpesten, nagyon szerettek a szurkolók, ám a Debrecen mellett döntöttem, mert a vezetők részéről éreztem a bizalmat. Úgy fogadtak, hogy tudtam: érdemes ide leigazolnom - nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Kabát.

A játékos leigazolása a Loki vezetői szerint is nagy húzás volt. Bartha Csaba sportigazgató úgy véli, sikerült a megfelelő személyt megtalálni az olasz Genoához távozó Rudolf Gergely pótlására.

- Kabát Péter egy olyan játékos, aki valóban erősítést jelent a DVSC-TEVA számára – nyilatkozta az aláírást követően dr. Bartha Csaba. - Azok közé tartozik, akinek lejárt a szerződése, így meg tudtuk szerezni. Óriási motiváció volt az ő részéről is, hogy ide igazolhat, hiszen egy olyan sikeres szereplés után, mint amilyen a tavalyi volt, mindenki szívesen jön Debrecenbe futballozni. A célok, amelyek ismertek szurkolóink előtt - egy újabb sikeres BL-szereplés, bajnoki cím - mindenkit motiválnak. Péter rutinos, profi játékos. Igaz, hogy 33 éves, de azt gondolom, az elkövetkezendő időszakban sokat tud segíteni. Bízom benne, hogy legalább olyan teljesítményt nyújt, amit az elmúlt években a szurkolók láttak tőle. Természetesen várható újabb játékosok érkezése. Vannak kiszemeltjeink, ám erről még nem szeretnék beszámolni, amíg nincs konkrétum.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier