Kabát Péter kisebb sérülése után térhetett vissza a csapatba a Vasas elleni bajnokin, és a 3-1-es sikerből két góljával és - nem mellékesen - rengeteg védőmunkával vette ki a részét. Csatárunk a szerdai eredmények után még inkább bizakodó a bajnoki címet illetően. Bár jelenleg nincs százszázalékos állapotban, mindent megtesz annak érdekében, hogy Pakson is pályára léphessen.
"Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést, hamar hátrányba kerültünk, és kiállították Simek Pétert is. Szerencsére gyorsan összekaptuk magunkat, sikerült fordítani 3-1-re, ami nagy fegyverténynek számít. Mivel létszámhátrányban voltunk, át kellett térnünk a 4-4-1-es felállásra, így nekem is ki kellett vennem a részem a jobb oldali védekezésből. A győzelem mellett külön öröm számomra, hogy sikerült kétszer hálóba találnom büntetőből, illetve Tisza Tibor sarkazása után. Nem vagyok még százszázalékos állapotban, fáj még a vállam, így nagyon örülök, hogy pályára tudtam lépni!" - mondta el az Újpest FC kiváló csatára.
Kabát Péter a teljesen nyílttá váló bajnoki versenyfutásról és a következő mérkőzésről így vélekedett:
- Pakson nehéz mérkőzésre számítok, természetesen a három pontért megyünk, és győzni akarunk! Az MTK és a Diósgyőr ellen nem volt szerencsénk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Csak előre tekintek, és hiszek abban, hogy megnyerjük a következő mérkőzéseinket, és megelőzzük a debrecenieket, akik szerdán döntetlent játszottak a Győrrel. Mindenki győzni szeretne, ilyen szurkolótábor mellett természetesen nem is lehetnek más céljaink!