|
Kajak-kenu vb - Szinte már zsebben négy női kajakos kvóta
MTI
2011. augusztus 18., csütörtök 09:50
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma összeállítású 500 m-es női kajaknégyes bejutott a pénteki döntőbe a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s így már szinte biztos, hogy Magyarország e szám révén négy kvótát szerez a jövő évi, londoni játékokra.
A vb-címvédő hazai egység (tavaly, Poznanban Douchev-Janics Natasa és Csipes Tamara ült Szabó, illetve Kozák helyén a hajóban) a csütörtök reggeli előfutamban nagy csatát vívott az Európa-bajnok fehéroroszokkal, de végül kiharcolta az első helyet, amely egyenes ági fináléba kerülést jelentett.
Mivel ebben a számban az első tíz egység indulási jogot szerez az olimpiára, a magyarok már csak abban a szerencsétlen esetben maradhatnak le a kvótákról, ha a fináléban esetleg beborulnak a vízbe, vagy valamilyen okból kizárják őket.
Hazai részről egyébként a közel kétesztendős kihagyás után visszatért, kétszeres olimpiai bronzérmes és négyszeres világbajnok Kozmann György, valamint Korisánszky Péter kenupárosa mutatkozott be először a Maty-éren: a paksi-csepeli duó az 500 m előfutamában harmadik lett, s így a női négyeshez hasonlóan egyenes ágon kvalifikálta magát a legjobb kilenc pénteki vetélkedésébe.
"Döntőben vagyunk, de olyanok voltunk, mint az első bálozók" – mondta Kozmann. "Korisnak mondtam, hogy három hibalehetőségünk van: kapkodni fogunk, billegni fogunk és nem melegítünk be rendesen. Kettő bejött. Nekem még hiányzott egy kis bemelegítés és egy kicsit kapkodtunk is, de lényeg a finálé."
Kozmann 2007-ben, Duisburgban aranyérmet szerzett ebben a számban a 2008-ban elhunyt, legendás Kolonics György társaként.
Később:
1000 m-es előfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) 9:30 ó
500 m-es középfutamok (férfi C-2 és női K-4) 14:20 ó
1000 m-es középfutamok (férfi K-1, K-2, C-1, C-4 és női K-1, K-2) 14:40 ó, paraversenyek, döntők 16:30 ó
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
részeg, ittas, karambol, Orbán, közvélemény kutatás, népszerűség, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, Klíma Klub, Klíma csúcs, Varga Dávid, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, szepsi györgy, fifa, érdemrend, motoros, kamion, baleset, születésszám, halál, népesség, demográfia, euró, forint, svájci frank, deviza, árfolyam, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, budapest, jégkorong, olimpia, divizió, Szirota Jennifer, fogyókúra, fogyás, Csillag születik, Matesz, nyomtatott sajtó, eladott, L.L. Junior, édesapja, gyomorfekély, temetés, Vidámpark, Gyermekétkeztetési alapítvány, manchester united, angol bajnokság, szörf, hullám, rekord, világ, Baunok, kegyetle, gyilkosság, jegyzőkönyv, döntő, juhász marci, szirota jenni, úszó, debrecen, eb, arany, RTL Klub, Fluor Tomi, forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra, szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|