Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kásásék meglepő, de megérdemelt győzelmet arattak
MTI
2010. április 13., kedd 10:09
A Vodafone férfi vízilabda országos bajnokság I 2009/2010-es alapszakaszának utolsó rangadóján a címvédő Vasas egy góllal kikapott a vendég Szegedtől.

TEVA-VasasPlaket – Szeged-Beton VE 4-5 (1-0, 0-3, 3-0, 0-2)

Mivel csaknem bizonyosan egymással vívják majd a bajnoki rájátszás egyik párharcát a döntőbe jutásért, kiemelten jelentős ütközet várt a felekre hétfő este a Szőnyi úti vasutas uszodában. A playoff szabályai szerint a fináléért az első a negyedikkel, a második pedig a harmadik helyezettel találkozik úgy, hogy az alapetapból az érintettek magukkal viszik egymás elleni pontjaikat.

A dobogó alsó két fokának birtokosaként vízbe szálló Vasas és Szeged első, a csongrádi csapat otthonában lezajlott összecsapása szokatlan végeredménynek számító 4-4-es döntetlennel zárult, tehát a hétfői győztes lépéselőnybe kerülhetett a másikkal szemben. A meccset igazi harci jelenetek vezették be – valós eredmény nélkül, a gólszünetet az első negyed utolsó percében Varga Dániel, a Vasas egyik olimpiai bajnoka törte meg (1-0).

A Szeged egyenlített a második nyolc perc nyitányaként, majd a nagyszünetre fordult a kocka: a harmadik vendéggólt átlövésből szerző, háromszoros olimpiai bajnok center Molnár Tamás révén 1-3-ra módosult az állás.

Az addig is hektikus mérkőzés a harmadik játékrészben hasonlóképpen folytatódott: előbb egyenlített a Vasas, majd – miután büntetőt rontott – Hosnyánszky Norbert, a pekingi ötkarikás aranyérmesek egyike virtuóz megoldást alkalmazva pazar csavargóllal ismét a piros-kékeket juttatta vezetéshez (4-3). 

A negyedik negyedben azonban a volt vasasos Vindisch Ferenc egalizált, utána pedig Molnár, immár klasszis centerezéssel, visszavette a Szegednek az előnyt (4-5), egyszersmind a végeredményt is beállítva. Kásás Zoltán együttese meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott az önmagához képest haloványabb teljesítményt nyújtó  bajnokcsapat felett.


1. perc: Vindischnek most könnyű dolga volt, csakúgy, mint Nagy Viktornak. Már a Vasas támadhat.

2. negyed (0-3)

8. perc:
A szegedi védekezés 120%-os. Megtorpant a Vasas. Lehmann távoli lövését kiüti Nagy. Még egy támadásra van idő. Az a Vasasé. BAKSA! Létay lövését védi fórban. Török még megúszik, de a félidőben marad az 1-3.

7. perc: Legyen már vége! Molnár előnyből, kettővel megy a Beton. 1-3.
6. perc: Baksa fórban ugrik ki a kapujából, kiüti az átadást. Megint a Szeged támad. Micsoda meccs!

5. perc: Baksára rövidesen nem találunk majd szavakat. Simán fogja Varga Dani lövését. Komlósi pazar átadása az utolsó pillanatban jut el Kayeshez, aki nem késlekedik behúzni Nagy kapujába. Vezet a Beton. 1-2.
4. perc: Varga és Török kiválóan védekezett, jöhet a Szeged. Jöhetne, de kontra.

3. perc: Így kell ezt! Török nem kéreti magát, fórból távolról lövi szét Nagy kapuját. 1-1. Baksa szenzációs, Hosnyánszky lövését tolja a kapu fölé.

2. perc: Ez hihetetlen! Előnyben a Beton, de a ziccert Busila mellé vágja.

1. perc: Most Török hozza el a labdát, jöhet a Beton. Somogyi távolról, de sajnos csak a kapufán csattan a bomba. Víz alá vitt labda miatt ismét a Szeged jöhet.

1. negyed (1-0)

8. perc:
Busilának muszáj volt ellőnie, meg is látszott a lövésen. Még felhozza a labdát a Vasas, de nincs idő többre. Az első negyedet 1-0-ra hozzák a hazaiak.

7. perc: Takács is ellövi a kapu fölött. Még labda nem találta el a kaput. Buta szegedi beadás után előnyben jöhet ismét a Teva. Baksa bravúrral hárítja az első lövést, de Varga Dániellel már tehetetlen. 1-0.
6. perc: Ez szép volt! Somogyi blokkolja Vörös lövését, a hátrány kipipálva.

5. perc: Somogyi lövését megint blokkolják, de miért nem mennek a kipattanóra? Vörös hozhatja fel. Előnyben a Vasas.

4. perc: Katonás úszik meg, de ez sincs bent. Baksa-parádé indul? Előnbyen a Szeged, ebből kell a gól! Sajnos erre még várni kell.

3. perc: Somogyi középről, Kis blokkjáról pattan vissza a labda, még a Szeged jöhet. Vindisch ellen fújnak a bírók, indulhat a Vasas.

2. perc: Kis megcsinálta a helyzetet, de Baksa bravúrral hárít. Gyors szegedi támadás után ismét Kis próbálkozik. Majd még egyszer.

1. perc: Kovács veri Vindischt, a Vasas kezdheti a mérkőzést. Szerencsére kontra. Juhász lövését fogja Nagy Viktor.

20.00: Varga Dénes neve bár be van írva, a Vasas kiválósága eltiltás miatt a mai mérkőzésen még nem játszat. Reméljük, a Szeged élni tud a lehetőséggel.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier