|
Kedden tárgyalnak a F1-es csapatok
MTI
2009. május 19., kedd 08:00
Monacóban tanácskoznak kedden a Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) tagjai, hogy megtárgyalják a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által 2010-re tervezett szabályváltoztatásokat. Az F1-et irányító Bernie Ecclestone kijelentette: biztos benne, hogy a jövő évben minden istálló ott lesz a rajtrácson, és a mezőny sem fog kettészakadni. Az elmúlt héten a Toyota, a Red Bull, a Ferrari, majd pedig a Renault jelezte, hogy kiszáll a Forma-1-ből, amennyiben a nemzetközi szövetség bevezeti a 2010-re tervezett szabálymódosításokat.
A csapatok elsősorban a 40 millió fontos költségvetési limitet kifogásolják, amiért a jelenleginél nagyobb technikai szabadságot kapnának azok az istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet ennél az összegnél. Max Mosley, az FIA elnöke - miután pénteken egyeztetett a FOTA-val - bejelentette, hogy a Ferrari egy francia bírósághoz fordult a tervezett intézkedésekkel összefüggésben, egyéb részletekkel azonban nem szolgált.
Később kiderült, hogy az olasz istálló Párizsban igyekszik elérni a szabályváltoztatások felfüggesztését, s kedden már meg is lesz az első meghallgatás, döntés legkorábban szerdán várható.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
új gumik, forma1, pirelli, Forma-1, gumik, Mateshitz, maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Narella, Dobó Kata, divatbemutató, Thaiföld, Forma-1.Red Bull, Jarno Trulli, Vitalij Petrov, tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, Forma1, Jerez, teszt, Kubica, baleset, törés, jeges út, elesett, Ördög Nóra, Vastag Tamás, Szulák Andrea, DJ Dominique, rowan, atkinson, Raikkönen, Pirner Alma, rúdtánc, Egyiptom, nyaralás, fprma-1, f1, schumacher, szerződés, jövő, kimi räikkönen, visszatérés, roseberg, mercedes, 2013, massa, ferrari, rosenberg, csere, kiszáll, Montezemolo, lola, csapat, új, rekordok, bl,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|