Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kemény Dénes véleménye az EB-ről
MTI
2008. július 17., csütörtök 09:30
Kemény Dénes eleve és hangsúlyozottan a pekingi olimpiai felkészülés egyik részállomásának minősítette a vasárnap zárult málagai Eb-t, amelyen a szövetségi kapitány kiválasztotta tizenhármak a bronzérmet szerezték meg a horvátok legyőzésével. A szövetségi kapitány szerint a csapat játékban javulni fog Pekingig.

Mennyire igazolta vissza az Eb az előzetes elvárásait?
"Annyiból ideálisnak mondható ez az Európa-bajnokság, hogy sok nehéz mecset játszottunk a pekingi olimpia előtt, sok játékosról kiderülhetett, hogy milyen állapotban van, miben kell javulnia akár fizikai, akár pólószakmai szempontok alapján, nem beszélve az ezerféle játékvezetői felfogásról, aminek szintén tanúi lehettünk itt - mondta a szakvezető az MTI-nek. 
"Csapatszinten minimális taktikai tárházzal álltunk elő, nem azért, mert titkolózni akartunk, hanem mert egyszerűen nem volt időnk többre. Láthattuk a leendő pekingi ellenfeleink java részét, persze a játékokra ők is változtathatnak még. Ide alapvetően középerős formában érkeztek a csapatok, mi is ebbe a kategóriába tartozunk, lesz, amelyik javul majd az olimpiára, lesz, s amelyik már nem. Mi játékban mindenképpen javulni fogunk."
    

Mi a véleménye a ténykedésükkel kétségtelenül sok vitát kiváltó bírókról? 
 "Évek óta hektikus a bíráskodás. Jellemző, hogy ugyanazt a szituációt nem egyformán ítélik meg sokszor még egy meccsen belül, és olykor egyazon csapat esetében sem, ami külön bosszantó. Ezen az Eb-n volt, hogy ítéleteikkel nem nekünk kedveztek, és volt, hogy tőlük minden további nélkül nyerhettünk volna. Összességében nem különösebben tetszik a bíráskodás. Ezzel együtt a játékosaimtól azt kértem már az Eb első napjától fogva, hogy ne meglepődjenek az ítéleteken, hanem reagáljanak a játékvezetői döntésekre, még ha hülyeséget fújnak, akkor is."
Mikor lesz meg az olimpiai utazók listája?
 "Erre nem tudok mit mondani. A MOB részére július 21-ig kell a végleges névsorral szolgálni."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier