Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Két év múlva készül el a Fradi új stadionja
MTI
2010. január 19., kedd 13:52
Az előzetes tervek szerint 2012-re készül el a Ferencváros labdarúgóklub új stadionja, a felújítást az idén nyáron szeretnék elkezdeni, derült ki az egyesület keddi sajtótájékoztatóján.

Gerstl Alexander, az FTC nemzetközi kapcsolatokért és a stadionrekonstrukcióért felelős igazgatója elmondta: jelenleg előzetes építési engedéllyel rendelkeznek, amely még nem jogerős, azonban a cél az, hogy a tavasszal minden akadály elháruljon a beruházás elől, s azt a nyáron el lehessen kezdeni. A sajtótájékoztatón mutatták be hivatalosan az egyesület három új futballistáját, a volt válogatott Csizmadia Csabát, aki 2014. június 30-ig írt alá, valamint a két angol igazolást, Sam Stockleyt és Anthony Lee Eldinget, akik egyaránt 1,5 évre szóló megállapodást kötöttek a Ferencvárossal. A magyar hátvéd a horvát Slaven Belupótól, míg a szintén védő Stockley az angol negyedosztályú Port Vale, a csatár Elding pedig a szintén negyedik vonalbeli Crewe Alexandra csapatától érkezett. Berki Krisztián, az FTC labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elárulta, hogy a korábbi válogatott Filkor Attila leigazolásának ügyében már megszületett a megállapodás az olasz Internazionaléval, az egyezség értelmében azonban meg kell várni a következő másfél hetet, mert ha ebben az időszakban a milánóiak szakmailag jobb ajánlatot kapnak a magyar játékosért, akkor azt megfontolják. Berki hozzátette, hogy továbbra is szeretnék megvásárolni a Debrecentől Oláh Lórántot, ugyanakkor az angol James Ashmore és Samuel Wedgbury nem tér vissza az Fradihoz.
   

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a vezetőség a szezon végén az első hat között szeretné látni a Ferencvárost - amely az őszt a 11. helyen zárta -, s azt is elmondta, biztos benne, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) engedélyezi a munkát a pro licenccel nem rendelkező Craig Short vezetőedzőnek. "Ha más tréner is dolgozik az NB I-ben ilyen licenc nélkül, akkor úgy gondolom, hogy velünk sem fognak kivételt tenni - fogalmazott. - Mi határozottan fogunk fellépni az ügyben, és reméljük, hogy nem ütközünk semmilyen problémába, de természetesen rendelkezünk B-tervvel, ha esetleg Short nem ülhetne le a kispadra." Mike Farnan gazdasági igazgató elmondta, hogy a máltai kormány meghívására az NB I-es gárda és a vezetők péntektől két hetet töltenek el a szigeten, ahol több potenciális szponzorral is tárgyalásokat folytatnak majd, a csapat pedig edzőtáborozik és négy felkészülési találkozót játszik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier