|
Kétnegyednyi villogás is elég volt Kemény Dénes csapatának
2007. július 19., csütörtök 09:14
A férfi vízilabdázók spanyolországi Portugaletében zajló Világliga selejtezőjében a Kemény Dénes szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott négy góllal verte a házigazda együttest. A csoport másik találkozóján a románok legyőzték az oroszokat.
Perez révén spanyol góllal indult a találkozó, de Molnár Tamás találatával egyenlíteni tudtunk. A házigazdák azonban másodszor is vezetést szereztek, de Kis Gábor egyenlítő gólját követően Varga Dénes és Madaras egy-egy találatával már kétgólos volt a magyar előny az első felvonás végére.
A második játékrészben a házigazdák szerezték az első találatot, feljöttek közte egyre, de Varga Dénes volt az a magyar csapatból, aki egy pimasz góllal megint kettőre növelte a magyar együttes előnyét.

A nagyszünetet követően Fodor, majd Kiss Gergő talált a hálóba, négygólos volt ekkor a különbség, alakult a biztos magyar siker.
Ebbe még az sem zavart be sokat, hogy szépítettek a spanyolok, hiszen Benedek hatalmas gólja még a negyed vége előtt visszaállította a négygólos különbséget.
A negyedik etap már csak helyzeteket és lövéseket, na meg védéseket és blokkokat hozott, gólt azonban nem, így biztosan nyerte a találkozót a Kemény-legénység.
A magyar csapat továbbra is pontveszteség nélkül áll a csoport első helyén. Csütörtökön pihenőnap vár a mieinkre – ma a nagy rivális, világbajnok horvát csapat volt szabadnapos -, hogy pénteken az oroszokat legyőző románokkal mérkőzzenek majd meg Szívósék.
A margitszigeti tornán három góllal, 12-9-re nyert a magyar együttes Spanyolország ellen a sorozat első fordulójában, nem rossz előjel a folytatás szempontjából, hogy a spanyolokat ezúttal házigazdaként is vertük.
Forrás: nemzetisport.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pozitív, A-minta, dopping, kézilabda, london, olimpia, Kovács Áron, Gergely István, Árpa Attila, vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Szeged, Vasas, Vodafone ob, Málta, szeged, verekedés, Kiss Gergey, Kiss Gergő, Rusorán Péter, omiliai bajnok, Tokió, Magyar, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, Török, vízilabda, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, Kemény, hollandok, Eindhoven, olaszok, Magyarország, VOLVO Kupa, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, Kásás Tamás, Szeged Beton, OB, veretlen, Eger, országos bajnokság, döntetlen, vállsérülés, Nagy Viktor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|