|
Kezdődnek a vízilabda csoportküzdelmek
MTI
2009. november 27., péntek 13:54
Szombaton megkezdődnek a férfi vízilabda Euroliga csoportküzdelmei, amelyekben három magyar csapat, a Honvéd, a Vasas és az Eger érintettek. Előbbi kettő hazai pályán, míg utóbbi az orosz Kazany vendégeként kezd.
A Domino-Honvéd a Kőér utcában fogadja a jó erőkből álló, szerb idegenlégiósokat is foglalkoztató görög Olimpiakosz Pireusz együttesét, s Vad Lajos vezetőedzőnek azzal is meg kell küzdenie, hogy a hazai influenzajárvány megtizedelte gárdáját. "Paján Viktorra semmiképpen sem számíthatunk szombaton, Szívós Márton szereplése is erősen kétségessé vált, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy Mezei Tamás játszik - mondta a szakvezető.
A felsorolás nem túl lelkesítő, de ennek ellenére bízom benne, hogy egyenrangú ellenfelei leszünk az évről-évre erősödő görögöknek." Az elmúlt hétvégén a Magyar Kupában bronzérmes alakulat a C csoport résztvevőjeként a montenegrói Budvanszka Rivijerával és a szerb Partizán Belgráddal küzd még meg a továbbjutásért.
A ZF Eger 14 játékossal már csütörtökön este útra kelt a kazanyi találkozóra. A kupában vasárnap ezüstérmes gárda bizakodva várja az oroszok elleni összecsapást.
"Megnéztük a kazanyiak LEN Kupa-meccseinek videófelvételeit - nyilatkozta az egriek honlapján Tóth Kálmán, Gerendás György edző segítője. - Masszív, rutinos együttes lesz az ellenfelünk. Bár ez az első meccs az Euroligában, mégis nagyon fontos lehet a továbbjutást illetően. Szeretnénk pontot, pontokat szerezni Kazanyban."
Tóth mindehhez hozzátette, hogy ha a Magyar Kupa elődöntőjében és döntőjében mutatott játékot meg tudják ismételni, akkor biztosan képesek lesznek a jó eredmény elérésére. Az Eger csoportjában a szintén orosz Sturm és az olasz Pro Recco szerepel még.
A kupagyőztes TEVA Vasas-Plaket a B jelű négyesben a horvát Dubrovnikot fogadja szombaton, s a felkészülés jól sikerült: szerdán az Interligában a romániai Nagyváradot verte a magyar együttes 13-8-ra. A kvartett tagjai még a montenegrói Primorac Kotor és a görög Athén.
A LEN Kupában a két magyar csapatot összesorsolták, vasárnap a Ferencváros-Fisher Klíma fogadja a Szeged-Beton alakulatát a nyolcaddöntő első mérkőzésén.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pozitív, A-minta, dopping, kézilabda, london, olimpia, Kovács Áron, Gergely István, Árpa Attila, vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Szeged, Vasas, Vodafone ob, Málta, szeged, verekedés, Kiss Gergey, Kiss Gergő, Rusorán Péter, omiliai bajnok, Tokió, Magyar, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, Török, vízilabda, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, Kemény, hollandok, Eindhoven, olaszok, Magyarország, VOLVO Kupa, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, Kásás Tamás, Szeged Beton, OB, veretlen, Eger, országos bajnokság, döntetlen, vállsérülés, Nagy Viktor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|