|
Kicsi kocsi nagy ugrása
Népszava online
2010. december 10., péntek 11:20
Igencsak meglepte a márka rajongóit a Mini azzal a hírrel, miszerint az új Contrymanből egy kemény versenygépet építenek, mellyel nekivágnak a 2011-es Dakarnak is. A tereprali legnehezebb versenyén három versenyautóval és két szervizkamionnal indul a csapat, igaz, a versenyzők nevét még jótékony homály fedi.
Sokan már előre elkönyvelték, hogy jövőre is X3-as BMW-kel versenyeznek majd a tereprali futamokon a csapat pilótái, ám a német gyár vezetői végül másként döntöttek. Nem is akárhol debütálnak új választásukkal, hanem éppen a 2011-es Dakaron. A világ legnehezebb versenyének tartó többhetes megmérettetésen egy Mini Contrymant építenek át, és tesznek alkalmassá a pokoli futam legyűrésére.
Sok idejük nincs az építőknek, ugyanis a rajtig mindössze két hónap állt a rendelkezésükre, hogy egy olyan autót hozzanak létre, ami képes a legnehezebb akadályokat is venni. A Mini mellett elsősorban a sivatagi versenyekhez tán jobban alkalmazkodó mérete szólt elsősorban. Ahogy az már a Dakaron megszokott, a Contryman is dízel erőforrást kapott, ráadásul nem is akármilyet: háromliteres, 315 lóerős motort, mely akár a 710 Nm forgónyomatékra is képes.A kasztni nagy részén kívül szinte mindent kicserélnek a gyári modellben, hisz a váltót, a felfüggesztést és a futóművet is más, a terepraliban igencsak nevet szerző cégek készítik el.
Nagy a titkolózás, vajon kik ülnek majd a Dakaron a volán mögött. A csapatról annyit már tudni lehet, hogy három autóval és két szervizkamionnal vágnak neki a megpróbáltatásoknak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Dakar, Nasszer al-Attijah, feladta, technika, haláleset, argentin, szívroham, dakar, verseny, dél-amerika, Dakar-rali, autó verseny, motor, rally, autóverseny, dakar-rali, sport, autó, vízdíj, budapest, magyarország, Talmácsi gábor, üvegtigris, repülőszerencsétlenség, Szobi, balázs, magyar, szalay, szenegal, elitelt, borton, tereprali, palik, laszlo, mohacs, miroslav, ob, Szalai, Opel, Benik, ralli, manca, fejserules, serules, manka, hatodikszakasz, peterhansel, negyedikszakasz, gordon, coma, bamako, szepsegkiralynok, Sport, MagyarDakar,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|