|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Kiesett a Nationalelfből a legnagyobb alak
nemzeti sport online 2010. május 26., szerda 11:38
A sorminta szerint aranyat szereznek Dél-Afrikában a németek, erre azonban nincs reális esély.
A számmisztika szerint a 2010-es világbajnokságon aranyat kellene szereznie a német labdarúgó-válogatottnak, hiszen Jürgen Klinsmann vezetésével bronzérmet szereztek a hazai vb-n, majd két év múlva immáron Joachim Löwvel a kormánykeréknél ezüstöt szereztek a kontinenstornán, a fináléban ráadásul csak egyetlen góllal kaptak ki a csúcsformában lévő spanyoloktól. Váratlan védelmi gondok Löw tisztában volt azzal, hogy az öregecske Jens Lehmannt pótolnia kell, és erre a szerepre előrelátó módon már korábban kiválasztotta a rutinos Robert Enkét, aki mögött két tehetséges, de váratlan hibákra képes fiatal, Manuel Neuer és René Adler, valamint a roppant önbizalommal rendelkező reflexkirály, Tim Wiese küzdött meg a cserehelyekért. Válogatottbeli tapasztalataikat ékesen mutatta, hogy 2009 novemberében a négyes összesen 18-szor szerepelt címeres mezben a felnőttek között. Végül közbeszólt a sors: Enke 2009 novemberében öngyilkos lett, tőle Adler örökölte meg az 1-es mezt, akinek műtétje miatt végül le kellett mondania a vb-szereplésről. Az előzetes vb-keretbe így Wiese és Neuer mellé a Bayern rutinos kapusa, a kiváló idényt záró Hans-Jörg Butt került be (akit a Bayern teljes vezérkara vállvetve – tőlük ez nagy szó – próbál „beénekelni" a Nationalelf kezdőjébe). Alighanem mégis a Manchester United által kitartóan üldözött Neuer áll majd a kapuban a tornán. Az Eb-n látott hátvédek közül Christoph Metzelder és Marcell Jansen sérülés miatt hosszú időre kiesett, de utóbbit beválogatta bő keretébe a kapitány, bízva teljes felépülésében. A jobb oldalon először Clemens Fritzet, majd Andreas Becket, Arne Friedrichet és Jérome Boatenget vetette be „Jogi", de a sokoldalú Philipp Lahm, korunk egyik legjobb szélsőhátvédje is megfordult itt a vb-selejtezők során. Középen a szorgos iparos, Heiko Westermann alapemberré lépett elő Per Mertesacker mellett, és kiváló helyettesük lehet a fiatal Serdar Tasci, de Friedrich és Boateng is képesek pótolni őket. A bal oldal a „nagyfutó" Lahm felségterülete – legalábbis addig, amíg jó formában vissza nem tér Jansen, és akkor Lahm átvonul a védelem másik oldalára. „Ahogyan azt 2000 óta megszokhattuk, a Nationalelf kreativitása Michael Ballackon áll vagy bukik, aki mostanában újra olyan motivált, mint fénykorában – kérdés természetesen, hogy ez mire lesz elég a vb-n, hiszen kimerítő idényt tudhat maga mögött a 33 éves kapitány" – írtuk még nemrégiben, még azelőtt, hogy ki nem derült volna: a karmester bokasérülése miatt kihagyja a vb-t. Négy fiatal, Mesut Özil, Marko Marin, Toni Kroos és Piotr Trochowski jöhet szóba még támadó középpályásként, közülük Özil kaphatja a legtöbb feladatot Dél-Afrikában. A jobb oldal az összes középpályás poszton bevethető Bastian Schweinsteiger felségterülete volt mostanában, átellenben Lukas Podolski számít alapembernek. Löw a szűrő pozíciójában ragaszkodott a selejtezők alatt Thomas Hitzlspergerhez, ám ő a télen a Lazióba igazolt, ahol csak elvétve lépett pályára, így elúszott számára a vb-szereplés. Dublőre a kvalifikáció során a leverkuseni Simon Rolfes volt, aki sérülése miatt jár hasonló cipőben, bekerült viszont a keretbe a stuttgarti középső középpályás, Sami Khedira. Ne feledjük, hogy Schweinsteiger is bevethető középen. Klose, és még kétszer két kettős állampolgár A csatársorban sincs éppen fenséges merítési lehetősége a kapitánynak, szerencséjére a bayernes Miroslav Klose és a kettős állampolgárság intézménye megoldhatja gondjait. Aggodalomra ad azonban okot, hogy mind Klose, mind klubtársa, a német-spanyol Mario Gómez gyengébb formát mutat mostanában, pontosabban előbbi a Bayernben, utóbbi a Nationalelfben áll hadilábon a góllövéssel. A német-brazil Kevin Kuranyi összerúgta a port a kapitánnyal, a lengyelországi születésű Podolski Löw alatt bal oldali középpályást játszik, így egy brazilból lett német, a stuttgarti Cacau számít mostanában stabil kerettagnak, noha gólgyárosnak ő sem nevezhető. A bő keretnek tagja rajtuk kívül a Leverkusennel jó idényt futott támadó, Stefan Kiessling és az idény egyik felfedezettje, a Bayernben futballozó húszesztendős középpályás, Thomas Müller. Már nincsenek 4–4–2-be ragadva A 2008-as kontinenstorna előtt írtak még ma is ülnek: Löw, ha akarna sem tudna változtatni a Nationalelf hagyományos 4–4–2-es felállásán, bár néhányszor kipróbálta már az öt középpályásos rendszert: a 2008-as Eb végjátékában és az oroszok elleni idegenbeli vb-selejtezőn például sikerrel. Sok variációra nem számíthatunk: a 4–3–3 olyannyira életidegen a németek mentalitástól, mint a magyarokétól az adófizetési morál, egyébként sincsenek hozzá megfelelő emberei Löwnek, a gyémántalakzathoz dettó. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a vb-selejtezők során végig két csatárral támadó németek az argentinok elleni márciusi felkészülési mérkőzésen újra előkapták az egycsatáros hadrendet, amely a vb-n előrehaladva visszaköszönhet majd. Korábban az sem vált előnyükre, hogy Bernd Schneider kiesésével nem maradt veszélyes szélső középpályásuk, ám a kvalifikáció alatt a „Schweini, Poldi" páros felemelő ütemben termelte a gólokat és az asszisztokat. „Ha Adler és Westermann felnő a feladathoz, ha Ballack vállairól a fiatalok leveszik a terhet a középpályán, ha Klose és Podolski hozza szokásos tornaformáját, eljuthatnak a legjobb négy közé a németek 2010-ben is" – vélekedtünk a még „ballackos" csapatról. Ehhez a fentiek tükrében nagyobbacska csodára lenne szükség, de hát miért éppen most adná fel a harcot idejekorán a Nationalelf?
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
|
|