Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kikapott a Boston
Nemzeti Sport
2010. június 09., szerda 08:47
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén a Los Angeles Lakers 91-84-re győzött Bostonban

A Lakers ezzel a győzelemmel 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban. A finálé második, bostoni sikerrel záruló meccsén például Ray Allen egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, tizenegy triplakísérletéből nyolc a gyűrűben landolt, összesen 32 pontot dobott, amivel főszerepet vállalt csapata Los Angelesben aratott győzelmében. Ehhez képest a párharc harmadik mérkőzésén Bostonban Allen rendkívül gyenge napot fogott ki: a mezőnyből 13-szor, a hárompontos vonalon túlról nyolcszor próbálkozott, de egyszer sem volt eredményes, 42 perc alatt két pontot szerzett, mindkettőt büntetőből.

Találunk ugyanakkor ellenpéldát is: Kevin Garnett a második találkozón csak hat pontig jutott, a harmadikon viszont 25 pontjával a Celtics legjobbja volt (egyedül ő jutott húsz pont fölé a hazaiaknál). Ezzel szemben a Lakers egyelőre kiegyensúlyozottabbnak tűnik, köszönhetően első sorban  Kobe Bryantnek, aki eddig a finálé egyik meccsén sem adta húsz pontnál alább, az első mérkőzésen 30-ig, a másodikon 21-ig, a harmadikon pedig 29-ig jutott.

A döntő első bostoni mérkőzésén már a nagyszünetre jelentős, 12 pontos előnyt harcolt ki a Lakers, és ez döntőnek bizonyult. A folytatásban ugyanis hiába jött fel egy pontra is a hazai csapat, fordítani nem tudott. A 91–84-es vendégsiker pedig azt jelent, hogy a Los Angeles Lakers 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó fináléban. A címvédőnél Bryant mellett Derek Fisher játszott igazán jól, aki több látványos megoldás mellett 16 ponttal vétette észre magát. A finálé negyedik mérkőzésére magyar idő szerint pénteken hajnalban kerül sor, ugyancsak Bostonban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier