Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kikaptak a magyar futsalosok Brazíliában
MTI
2009. november 16., hétfő 13:22
A jövő januári, hazai rendezésű Európa bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 6-0-s vereséget szenvedett a világbajnok és immár negyedik meccsét kapott gól nélkül befejező brazil nemzeti együttes vendégeként.

Kozma Mihály a magyar válogatott szövetségi kapitánya - amint arról az Eb kommunikációs ügynöksége beszámolt - úgy összegzett, hogy Montes Clarosban fantasztikus hangulatot varázsolt a csarnokba a 12 ezer szurkoló, amely kissé megbénította csapatát. A szakvezető szerint a játékban nem volt akkora különbség a két válogatott között, mint amit az eredmény mutat.

"Tudjuk, az ellenfél jóval nagyobb játékerőt képvisel, mégis méltó ellenfele tudtunk lenni a braziloknak, noha három gólt ajándékoztunk nekik..." - mondta.
A magyar válogatott hétfő este ezer kilométerrel délebbre, Sao Paulo közelében másodszor is megmérkőzik a brazil válogatottal.
Mindeközben itthon is célegyenesbe fordulnak a január 19. és 30. között sorra kerülő Európa-bajnokság előkészületei: a hét elején ugyanis megkezdődik a jegyelővétel a budapesti és debreceni mérkőzésekre.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier