|
Kimi Raikönnen nyerte a Spanyol Nagydíjat
2008. április 28., hétfő 00:00
A Forma 1 Spanyol Nagydíját Kimi Raikkönen, a Ferrari pilótája nyerte meg. A második helyet csapattársa, a brazil Felipe Massa szerezte meg, harmadikként a McLaren-Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton ért célba.
A finn pilóta minden nehézség nélkül nyerte meg az idény első európai futamát. Raikkönen vasárnapi győzelmének köszönhetően összetettben is növelte előnyét, így teljes mértékben elégedett lehetett a leintés után. A hétvége minden tekintetben a Ferrari pilótájáé volt, mert nem csak a győzelmet, de a pole pozíciót és a leggyorsabb kört is magáénak tudhatta.
"A fiúk remekül dolgoztak ma is. A második bokszkiállás után ugyan forgalomban autóztam, és kicsit lassítanom kellett, de minden rendben volt. Ezen a pályán nehéz előzni, erre talán a startnál kínálkozik a legjobb esély. Ha egy versenyen ennyi minden történik, és a safety car is bejön, akkor egy hajszálon múlik, hogy szerencsés vagy peches leszel. De természetesen az a legjobb, ha az élről szállhatsz harcba a győzelemért. Nekünk egész hétvégén megvolt ehhez a sebességünk."- nyilatkozta a verseny győztese.
Második helyen csapattársa, Felipe Massa ért célba, így a Ferrari kettős győzelmével a konstruktőrők között is az élre került. A pilóták versenyében Kimi Raikkönen vezeti a listát 29 ponttal, őt a második helyen Lewis Hamilton követi 20 ponttal. A következő megmérettetés a Török Nagydíj lesz, melyen a pilóták újra megcsillogtathatják tehetségüket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tűz, füst, williams, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Forma1FéltékenységButtonBaricello, ButtonForma-1SpanyolországGyőzelem, SpanyolNagydíjSZabadedzésMassa, F1SpanyolNagydíjH1N1Vírus, TalmácsiMotoGP, SpanyolNagydíjVasárnap, forma1 hamilton, TalmácsiGábor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|