Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kiss Pál Tamás egyedi motívummal tiszteleg a magyar szurkolók előtt
Faster Management
2011. július 28., csütörtök 09:15
A tegnapi sajtótájékoztatón, melyet a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban tartottak, bemutatták Tomi autójának külön erre az alkalomra, a magyar közönség tiszteletére készült egyedi grafikáját, mely egy különleges magyar népi motívum.

2011. július 29-31. között, a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj GP3-as betétfutamán ezúttal élesben versenyeznek majd a magyar közönség elõtt a nemzetközi autósport reménységei, közöttük az egyetlen magyar indulóval, a Tech 1 Racing színeiben versenyzõ Kiss Pál Tamással, aki a számára tanulóévnek számító 2011-es szezonban már maga mögött tudhat egy futamgyõzelmet is.

Tomi elmondta, hogy nagyon várja a hétvégi szereplést, valamint elárulta a Hungaroring egyik trükkjét, miszerint a 10-es kanyar elõtt érdemes lassítani, vagy más íven ráfordulni, mert így már több alkalommal sikerült ott elõznie.

 A Tech1 Racing sportigazgatója elmondta, hogy a magyar versenyzõ ugyan még csak „tanulóévét” tölti a GP3-ban, egyre jobb, pontosabb visszajelzésekkel szolgál mérnökeinek.

A magyar pilótának nézõk százezrei szurkolnak majd a helyszínen, de a Right Guard Racing motorsport program és az RTL Klub stratégiai együttmûködésének köszönhetõen akár tévénézõk millió is, hiszen a Forma1 mellett a GP3 futamot is élõben közvetíti a csatorna.

Kiss Pál Tamás autóversenyzõ: „Örömömre szolgál, hogy bemutathatjuk az új, egyedi designt az autón, amelyet a magyar futam tiszteletére készítettünk. Igazán remek dolognak tartom, hogy egy országnak vannak olyan jellegzetességei, amire ha ránézünk, mindenki tudja, hogy magyarok vagyunk. Ezért választottuk az autóra is ezt a népi motívumot. A Hungaroringrõl jó emlékeim vannak, és kifejezetten jó érzéssel tölt el, hogy saját hazámban, a magyar közönség elõtt versenyezhetek. Ez nem sok versenyzõnek adatik meg. A kedves közönségnek és mindenkinek, aki ellátogat majd a hétvégére jó szurkolást és kellemes id õtöltést kívánok!"

Stefano Favaro, menedzser: „Örülök, mert jó eredménnyel érkezünk a Hungaroringre, hiszen a Német Nagydíj második futamán Tomi negyedik helyezést ért el. Természetesen a hazai szerepléseknek mindig van egy különleges hangulata, ezért is örülünk, hogy ezzel az egyedi grafikával kedveskedhetünk a magyar szurkolóknak, akik, reméljük, szép számmal lesznek jelen a helyszínen és a tévék képernyõi elõtt is. Mi mindent megteszünk azért, hogy emlékezetes hétvége legyen, és hogy minél jobb eredménynek örülhessünk együtt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier