|
Kiszáll a Ferrari?
hirstart.hu
2011. november 07., hétfő 09:56
A szabályváltoztatások teljesülése és azok menete szabják meg a Ferrari jövőjét. A csapat elnöke nem ért minden módosítással egyet, kell, hogy teljesüljenek a feltételek a további versenyzéshez.
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke korábban többször is hangot adott annak, hogy nem ért egyet számos jelenlegi szabállyal és tervezett módosítással a száguldó cirkuszban. Erről legutóbb a Mugellóban tartott Ferrari World Finals rendezvényen beszélt, ahol kihangsúlyozta, hogy nagyon türelmesek és megértőek, de bizonyos feltételeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy folytatni tudják munkájukat a Forma-1-ben.
Montezemolo szerint az olyan korlátozások, mint az év közbeni tesztelési tilalom, vagy az, hogy egy istálló csak két autóval képviseltetheti magát, csak hátráltatják a konstruktőröket. Azt sem tartja jónak, hogy szerinte manapság az F1-es autók teljesítménye 90 százalékban kizárólag az aerodinamikán múlik. - Autókat építünk, nem helikoptereket, rakétákat vagy repülőgépeket - mondta.
Ott van a harmadik autó kérdése is, amit mi támogatunk, de nemcsak a saját, hanem a sportág érdekei miatt is. Hiszünk benne, hogy nagyobb érdeklődésre tarthat számot a rajongók, a média és a szponzorok körében egy olyan verseny, ahol több egymással versenyben lévő autó van, nem pedig olyanok, amik 2-3 másodperccel lassabbak az élmenőknél - nyilatkozta a Ferrari első embere, aki azt is el tudná képzelni, hogy a jövőben egyik autójuk amerikai vagy akár kínai színekben induljon.
Montezemolo kiemelte azt is, hogy szerinte Ferrari nélkül nincs Forma-1, ahogyan a Ferrari is más lenne a Forma-1 nélkül, de a részvételük egyáltalán nem tekinthető garantáltnak. - Ha a Forma-1 továbbra is szeretné soraiban látni a Ferrarit, akkor muszáj néhány dolgon változtatni, és vissza kell térni oda, hogy a sportág a kutatás, fejlesztés élvonalát jelentse, természetesen a költségek figyelembe vételével - zárta mondandóját.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
forma-1, michael schumacher, mercedes gp, ross bra, Kubica, visszatér, Forma-1, gumik, Mateshitz, maldonado, barcelona, győzelem, Mercedes, forma 1, grosjean, olaszország, Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Hamilton, Bahrein, ferrari, alonso, futam, Ecclestone, Bahreini Nagydíj, Damon Hill, Mark Webber, viaszszobor, Thaiföld, Forma-1.Red Bull, pamela anderson, autóba ül, csapatot indít, Perez, Maláj Nagydíj, Carlos Slim, Massa, Ferrari, Ausztrál Nagydíj, Lutos, Grosjean, Barcelona, Forma 1.Lotus, teszt, Sebastian Vettel, kitüntetés, világbajnok, Forma1, Jerez, Forma 1, McLaren, Lewis Hamilton, Red Bull, RB8, versenyautó,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|