Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kitüntették a téli olimpia sportolóit
Önkormányzati Minisztérium
2010. május 19., szerda 13:50
Szerdán kitüntették a vancouveri olimpia legeredményesebb magyar sportolóit, illetve az őket felkészítő sportszakembereket.

Varga Zoltán, az ügyvezető kormány önkormányzati minisztere, Jauernik István államtitkár és Simóka Beáta sport szakállamtitkár köszöntötte szerdán az idei, vancouveri Téli Olimpiai Játékokon legeredményesebben szerepelt magyar versenyzőket, valamint az őket felkészítő sportszakembereket.  A hamarosan leköszönő sportért is felelős tárcavezető köszöntőjében méltatta a kispályás gyorskorcsolyázókat, s kiemelte:

„A ma sportolóinak igenis számolniuk kell a nehézségekkel. De önök fiatalok, erősek, ügyesek, hiszem, hogy megtalálják majd helyüket a sportéletben, s majd az életben is. Olykor „őrült módon” fel kell gyorsítani, máskor meg taktikázni, netán még egy kis lökdösődés is belefér a kanyarban, de aztán majd egyenesbe jönnek! Irigylem a tempójukat, száguldjanak tovább!” 

Varga Zoltán beszédében elmondta, hogy egyik utolsó intézkedésével sikerült újabb 70 millió forinthoz juttatni a magyar sportot. A hét kitüntetett közül Huszár Erika a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét kapta, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea pedig Bronz Érdemkeresztet kaptak.  Szintén Bronz Érdemkersztet kapott Bánhidi Ákos, Belovai József és Telegadi Attila László a sportolók kitűnő felkészítéséért.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier