Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kovács Kati újra formában
digisport.hu
2011. oktober 24., hétfő 12:36
Élsportolónkat nem hátráltatja sérülése a felkészülésben, sőt. Mindig is úgy gondolta, hogy a bal oldala gyengébb, így azt is meg kell dolgoztatnia.

Kovács Kati már most is edz, csak azokat a gyakorlatokat hagyja ki, amelyek a jobb könyökét terhelnék. Ez a sérülés nem hátráltatja  a felkészülést, a bal karjával tökéletesen tud dolgozni, még mondta is, hogy talán jó is, hogy így alakult, mert úgy érzi, hogy a bal oldala gyengébb. Hasizmozni tud, a futóedzéseket 100 százalékosan meg tudja csinálni, nekünk pedig a legfontosabb a keringés, a szívet és a tüdőt nem érdekli, hogy Katinak fáj a jobb könyöke” – nyilatkozta Csipes Ferenc a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. A Domino-Honvéd vezetőedzője szerint Kati legkorábban október végén folytathatja a teljes értékű edzésmunkát. Csipes Ferenc szerint a sérülésveszély mindig benne van a sportban. „Olyan határterheléseket csinálunk, hogy elég egy rossz mozdulat az izomhúzódáshoz. De szerencsére még bőven van idő, még csak most készülünk a kemény alapozásra, remélem, két héten belül Kati is száz százalékos lesz” – jelentette ki.

Csipes Ferenc szerint a magyarok akár mind a négy női számot megnyerhetik az olimpián. „Meg kell várnunk az első válogatót, Natasa visszajöhet úgy, hogy utcahosszal megnyeri az 500 és a 200 méter egyest is, de az egy év kihagyás miatt másképp is alakulhatnak a dolgok. Ha már látjuk az első versenyt, akkor már látni fogjuk, hogy ki fogja elvinni az egyest. Azt nem hiszem, hogy Kati és Natasa már az első válogatón összeülnek.” Csipes Ferenc szerint 200 méter egyesben Natasa lesz a befutó: Magasan ő a leggyorsabb, fölényesen jobb volt eddig mindenkinél, szerintem övé lesz a cím”. Csipes Ferenc azt mondta, hat nagyon jó női versenyző mérkőzik majd meg a csapatba kerülésért, mindannyian esélyesek a páros- és a négyestagságra is. Szerinte azért sem érdemes találgatni arról, hogy ki milyen egységbe ülhet be, mert még bármi közbejöhet, betegség, sérülés vagy akár egy újabb terhesség. A válogatási rendszer miatt már május végére kiderül, hogy ki indul majd egyesben az olimpián, ő tagja lesz a négyesnek is, viszont biztosan nem indulhat párosban. „Vagyis a második válogatóra már a párosok készülhetnek, és menet közben meglátjuk, hogyan lehet a legjobb négyest összerakni, nagy a variációs lehetőségek száma” – fogalmazott az 1988-as szöuli olimpia bajnoka. Kovács Katalin kerékpárbalesete előtt nem sokkal épp a Digi Sportnak mondta azt, hogy ő elsősorban a négyesre akar koncentrálni Londonban. Kovács idén Csipes Tamarával nyert Európa-bajnokságot és lett világbajnoki negyedik.

Fábiánné Rozsnyói Katalinról Csipes Ferenc azt mondta, vele szemben edzőként a legnagyobb előnye talán az, hogy ő még mindig sportolónak érzi magát, hiszen csak 1996-ban hagyta abba a versenyzést, s a csapat idősebb tagjaival ő még együtt készült, voltak válogatott csapattársak is. „Baráti hangnemben tudunk megbeszélni mindent, nem szakadtam el tőlük, és frissebbek a tapasztalataim is” – mondta magáról a Domino-Honvéd vezetőedzője, aki azt is kiemelte, hogy „ráadásul finommechanikai műszerész is vagyok, így mindent azonnal meg tudok szerelni a hajójukon, lapátjukon”.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier