Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Közösen mutatnák be autóikat a F1 csapatok
MTI
2009. december 10., csütörtök 17:05
A Forma-1-es csapatvezetők januárban közösen szeretnék bemutatni autóikat Spanyolországban, eltérve az eddigi gyakorlattól, amely szerint minden istálló egyénileg prezentálja legújabb versenygépét.

Tervüket Nick Fry, a világbajnoki címeket védő Brawn GP-ből alakult Mercedes GP elnöke ismertette csütörtökön, egy monacói motorsport-fórumon.
"Egyetértettünk a közös bemutatóban, és azt szeretnénk, ha ez egy szakszerű esemény lenne - mondta Fry. - Nagyon sok segítséget kapunk Valenciától a megvalósítás, a kommunikáció és a marketing terén. A részletekről még nem szeretnék beszélni, mert korai lenne, de azt gondolom, hogy újító az ötletünk."

Fry hozzátette: ezzel is azt kívánják demonstrálni, hogy a rivális csapatok együtt tudnak működni, és fogyasztóbarát eseményeket szervezni.    
Tony Fernandes, az újonc Lotus F1 igazgatója ugyanakkor azt mondta, a januári időpont számukra korai, mert addigra még nem lesz bemutatható állapotban az autójuk.
"Valószínűleg egy matchbox-szal fogunk részt venni az eseményen" - kommentálta a döntést Fernandes.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier