|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Krutzler nyert a Súlyemelő Eb-n
MTI 2010. április 09., péntek 16:06
Krutzler Eszter volt a legjobb a minszki súlyemelő Európa-bajnokság 75 kilogrammos kategóriájának pénteki, B csoportos versenyében - végső helyezése az A csoport szombati viadalának végeredményétől függ.
A 2004-es athéni olimpián 69 kg-ban ezüstérmes, 29 esztendős magyar emelő a fehéroroszországi kontinensviadalon - az Eb honlapja szerint - szakításban és lökésben is a harmadik, utolsó gyakorlatát rontotta el, így előbbi fogásnemben 95, utóbbiban pedig 115 kilóig jutott, ez által összetettben 210 kg-mal utasította mögé öt vetélytársnőjét. A nevezési szintje alapján az A csoportba sorolt legjobb hét versenyző szombat délben lép pódiumra, ennél fogva Krutzler a legrosszabb esetben is nyolcadikként végez összetettben. Az ötfős magyar válogatottból ugyancsak pénteken mutatkozott be Magát Krisztina, akit a plusz 75 kg-os mezőny három induló alkotta B csoportjába soroltak be.
A 21 éves emelő Kruztlerhez hasonlatosan két-két jó kísérlettel rukkolt elő fogásnemenként, szakításban 90, lökésben 115, összetettben pedig így 205 kilót produkálva, amivel riválisai mögé szorult. Esetében a végső helyezésre a 8 tagú A csoport szombat késő délutáni viaskodásának végén derül fény. Péntek este - a Pátrovics Géza szövetségi kapitány vezette együttesből egyedüli A csoportosként - próbál szerencsét a 85 kg-ban Baranyai János, akinek ez lesz az első nemzetközi fellépése a 2008-as, pekingi olimpia óta, ahol súlyos könyöksérülést szenvedett. Gyurkovics Ferenc (105 kg) szombat este, Nagy Péter (plusz 105) pedig vasárnap délelőtt versenyez Minszkben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
súlyemelés, párizs, magyarok, dopping, Londoni Olimpia, Liao Huj, Lugano, Takács Erika, Takács Mária, Fekete Laci, súlyemelő, Nemzeti Vágta, unoka, ketamin, kábítószer, Likerecz János, baranyai, jános, súlyemelő vb, törökország, nagy nikoletta, sulyemeles, eb, feheroroszorszag, tata, gyurkovics, sulyemelo, chile, wb, magat, Rakonczay Gábor, kenu, világrekord, kézisek, nőikézicsapat, győrigyőzelem, Jerzy, párkapcsolat, szakácskönyv, való világ, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, GKI, elbocsájtás, leépítés, munkanélküliség, katonanő, pentagon, amerika, hadsereg, brassch bence, színház, opera, indul a risza, Kanada, menekültek, roma, cigányok, emigráns, Sapa Fehérvár, Linz, Osztrák jégkorongliga, hideg, tél, fagy, mínusz, osztrák, utazás, pénz,
|
|