|
Külön biztonsági szolgálat kíséri majd a Sturm Graz csapatát
MTI
2008. július 30., szerda 09:25
A szombati budapesti botrány után a jövőben a csapat kelet-európai idegenbeli mérkőzéseire külön biztonsági szolgálat kíséri majd el a Sturm Graz labdarúgócsapatának szurkolóit.
Ezt Hans Rinner klubelnök jelentette be.
"Elsősorban a magyarországi meccsekre kell külön felkészülnünk" - mondta Rinner. "Munkatársaimmal nyomozásba kezdtünk és megállapítottuk, hogy egy kétes hírű biztonsági cég dolgozott a Budapest Honvéd elleni mérkőzésünkön. Ugyanennek a vállalkozásnak az emberei támadták meg és verték meg brutálisan a VfB Stuttgart drukkereit, amikor a német csapat 2002. október 31-én az Üllői úton játszott UEFA Kupa-mérkőzést a Ferencvárossal. Velük pont ugyanúgy bántak el, mint a mi szurkolóinkkal."
Rinner hozzátette: vizsgálati eredményeikről tájékoztatták az európai szövetséget (UEFA) is és kérték az UEFA-t, hogy vizsgálja meg a magyar klub felelősségét is.
A vezető elmondta: saját szurkolóik közül azonosították a rendbontókat, akiket a Sturm Graz valamennyi hazai és idegenbeli mérkőzéséről kitiltanak, adataikat szintén elküldték az UEFA-nak.
A szombati mérkőzés biztonsági szolgálata, a Hardrock Security sportrendezvények biztosításáért felelős vezetője cáfolta az osztrák klub állításait.
"Ezek újabb képtelen vádak osztrák részről, ugyanis azon az Üllői úti mérkőzésen egy konkurens biztonsági cég látta el a szolgálatot" - mondta az MTI érdeklődésére Tóth Csaba. "A két eset amúgy sem összehasonlítható, hiszen ott valóban ártatlan stuttgartiakat is bántalmaztak, míg ezúttal hat társammal ki akartunk emelni egy embert a tömegből, a körülötte lévők pedig azonnal székekkel dobáltak meg minket. A cég kétes hírnevéről pedig csak annyit, hogy 11 magyar klub mérkőzéseit is mi biztosítjuk."
Szombaton a Budapest Honvéd a Bozsik Stadionban 2-1-es vereséget szenvedett a Sturm Graztól az Intertotó Kupa harmadik fordulójának visszavágóján. A mérkőzés előtt a Vörösmarty téren a kispesti drukkerek rátámadtak a vendégegyüttes híveire.
A stadionban 1-0-ás kispesti vezetésnél az osztrák szurkolók egy csoportja rakétákat, petárdákat hajított a játéktérre és felszaggatta a székeket, melyekkel a megfékezésükre érkező biztonságiakat dobálta. A biztonsági szolgálat a rendőrség segítségével a szünetben kiüríttette a vendégszektort, a Sturm szurkolói a második félidőt a lelátón kívül, a kerítés mögül láthatták.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Újpest, Honvéd, OTP Bank Liga, Videoton, OTp Bank Liga, Fradi, Magyar Honvédség, honvédelem, költségvetés, feljelentés, Parma, FIFA, hadik-terv, haiipar, honvédség, üdülő, sikkasztás, nemzetvédelmi egyetem, csalás, laktanyák, ingatlan, eladás, NATO, fizeté, tartozás, Magyarország, Honvédség, Torghelle, távozik, kispest, honvédkórház, mentőöv, hatmilliárd forint, hadkötelezettség, besorozás, Hende Csaba, molnár zoltán, mob, finanszírozás, pénz, honvéd, nato, gyakorlat, honvédelem, válságkezelés, törvényjavaslat, kormány, szolgálati nyugdíjas, fertőzés, vízilabda, futball, foci, igazolás, vesztegetés, hm, per, ügyészség, póló, szolnok, len kupa, baleset, salgótarján, sérülés, nógrád, busz, tantárgyak, KRESZ, újítás, oktatás, balaton, úszó, bomba, hatástalanítás, Csank János, TE FC, labdarúgás, kajak-kenu, kvalifikálva, bajnokság,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|