|
Küzdöttünk, hajtottunk,nyertünk
nemzetisport.hu
2009. április 02., csütörtök 07:55
A magyar válogatott remekül kezdte a Málta elleni vb-selejtező mérkőzést, hiszen Hajnal Tamás góljával a 7. percben megszereztük a vezetést. A folytatásban is voltak helyzeteink, de a második játékrész elején kétszer is egyenlíthettek volna a máltaiak. A 80. percben azonban Gera Zoltán fejes góljával végleg eldöntötte a mérkőzést, a végén Juhász Roland gólja már csak hab volt a tortán.
Erwin Koeman az albánok elleni kezdőcsapathoz képest több helyen is változtatott Málta ellen. Dárdai Pál és Babos Gábor eltiltás miatt nem kerülhetett a csapatba, visszakerült a kezdőbe az eltiltását letöltő Juhász Roland, valamint lehetőséget kapott Bodnár László és Dzsudzsák Balázs is. Szomorú hír, hogy Tóth Balázsnak a mérkőzés előtt elhunyt az édesanyja, a középpályás ennek ellenére vállalta a játékot, a hosszabbítás perceiben csereként lépett pályára.
A mieink hatalmas lendülettel kezdték a mérkőzést. Dzsudzsák már az ötödik percben lövőhelyzetbe került, de próbálkozását blokkolni tudták a vendégvédők. Nem sokkal később viszont már megszereztük a vezetést! A 7. percben Hajnal Tamás 17 méterről szabadrúgásból csavart a máltai kapuba! 1–0
A mieink a vezető gól után kissé visszavettek a meccs eleji nagy iramból, de továbbra is mi irányítottunk, a máltaiak alig-alig lépték át saját térfelüket.
Az első játékrész két Dzsudzsák-villanással zárult. A PSV középpályása a 41. percben a bal oldalról befelé cselezett, majd jobb lábbal lőtt, de lövése elkerülte a kaput. Nem sokkal később Dzsudzsák Torghellét ugratta ki, de a csatár mellélőtt.
Dzsudzsák játéka azért is külön említést érdemel, mert Albánia ellen nem játszatta őt Erwin Koeman, most viszont mindent megtett azért, hogy bizonyítsa: helye van a csapatban.
A második félidőben Gera is bizonyíthatott, ugyanis Hajnal helyett a szünetben pályára küldte őt a szövetségi kapitány, és az 52. percben csak Justin Haber bravúrján múlott, hogy nem fejelt gólt a magyar támadó. Ennek ellenére nem kezdődött jól számunkra a játékrész, ugyanis a máltaiak néhány perc alatt két nagy helyzetet is kidolgoztak, Fülöp Márton azonban mindkétszer hárítani tudott.
A szurkolók ezt követően ébresztőt fújtak, és a fiúk hallgattak a szép szóra! A máltaiaknak több helyzete már nem volt, a 80. percben pedig Gera Zoltán megszerezte a második magyar gólt is!
A Fulham támadója Huszti Szabolcs bal oldali beadásából fejelt a máltai kapuba, és ezzel végleg eldöntötte a mérkőzést. 2–0
A 3–0-s végeredményt Juhász Roland állította be a hosszabbítás perceiben. Juhász Gerához hasonlóan fejjel volt eredményes, és ezúttal is Huszti adott középre.
Összességében megállapítható: a magyar válogatott nem mindig játszott jól, ám küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, hiszen maximálisan igyekezett kiszolgálni a nagyon lelkes hazai publikumot, és ennek meg is lett az eredménye. Győzelmünkkel hat meccs után 13 ponttal állunk csoportunkban, és ez a legfontosabb!
A magyar válogatott következő vb-selejtező mérkőzését hazai pályán Svédország ellen játssza szeptember 5-én.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás, Ben Affleck, Jennifer Garner, Violet, Ben Stiller, Kristen Wiig, Kristen Stewart, Hófehér, divat, öltözködés, Lindsay Lohan, drog, alkohol, botox, plasztika, Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ, önkényuralmi jelek, nagykanizsa, festés, horogkereszt, teknős, patak, pest, amerika, ragadozó, támadt, renőrök, tört, zuzott, férfi, hormon, fogamzásgátlás, prostitúció, emberkereskedelem, rézkábel, redőrök, elfogták, többszáz, méter, halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos, Váczi Gergő, Eezer lámpás éjszakája, eltűnt gyerekek, L.L. Junior, édesapja, halál, gyomorfekély, Baricz gergő, Keresztes, szerelem, pár, szakítás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|