Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Labdarúgó Eb-selejtező: Finnország-Magyarország 1-2
MTI
2010. oktober 13., szerda 08:49
A magyar labdarúgó-válogatott Dzsudzsák Balázs 94. percben szerzett góljával 2-1-re nyert kedden Finnországban Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

A vendégek a 49. percben Szalai Ádám révén szereztek vezetést, majd a hazaiaknál Mikael Forssell egyenlített a 86. percben. A győztes gólt Dzsudzsák lőtte a hosszabbítás utolsó pillanataiban. A sorsoláson negyedik kalapból érkező magyarok legutóbb több mint 14 éve, 1996 szeptemberében győzték le a harmadik kalapból az E csoportba került finneket. Egervári Sándor együttese négy meccs után kilenc ponttal várja a tavaszi folytatást, amikor is március 25-én Hollandiát fogadja.

Az első játékrészben a finnek birtokolták többet a labdát, de mezőnyfölényük nem nyilvánult meg helyzetekben, ugyanis a két szűrő középpályás, Vadócz Krisztián és Elek Ákos rengeteg labdaszerzésének köszönhetően a magyarok végig hatékonyan és szervezetten védekeztek. Támadásban azonban hiányzott a kreativitás, így a hazai kapus is munka nélkül maradt az első 45 percben.

Koman becserélése rögtön a szünet után meghozta eredményét, hajszálpontos passzát Szalai váltotta gólra. Ezt követően a finnek még nagyobb fölényben futballoztak, de gólszerzési lehetőségük nemigen volt, ellenben a magyar kontrák komoly veszélyt jelentettek, egy ízben ráadásul a bíró tévesen intett lest, amikor Koman kihagyhatatlan ziccerbe hozta volna Gerát... Ez a hiba majdnem két pontjába került a magyaroknak, mivel a finnek egyenlítettek, de az "utolsó utáni" pillanatban Dzsudzsák hajszálpontos lövése jelentéktelenné tette a bírói tévedést.

Eb-selejtező, E csoport: Finnország-Magyarország 1-2 (0-0), gólszerző: Forssell (86.), illetve Szalai (49.), Dzsudzsák (94.). Helsinki, 15.000 néző.

Az állás:
1. Hollandia 4 4 - - 12- 2 12 pont
2. MAGYARORSZÁG 4 3 - 1 12- 4 9
3. Svédország 3 2 - 1 9- 4 6
4. Moldova 4 2 - 2 5- 3 6
5. Finnország 3 - - 3 2- 6 0
6. San Marino 4 - - 4 0-21 0

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier