Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lázár Zoltán vezet a ketteseknél, Lázár Vilmos kiesett
MTI
2009. május 03., vasárnap 11:51
Lázár Zoltán nyerte a szombati maratonhajtást, s ezzel összetettben is átvette a vezetést a ketteseknél a Fábiánsebestyénben zajló nemzetközi fogathajtó versenyen, amely az országos bajnokság első fordulója, továbbá a kettesek számára az első válogató az augusztusi, kecskeméti vb-re.

Testvére, a pénteki díjhajtásban legjobb, vb-címvédő Vilmos az első akadálynál felborult és a viadal feladására kényszerült. A balesetben sem a magyar szövetség elnökeként is tevékenykedő versenyző, sem a lovai nem sérültek meg, így a hétszeres világbajnok várhatóan elindul a vasárnapi zárószámban, az akadályhajtásban.

A hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán mögött összetettben ifjabb Juhász László a második, Varga Péter pedig a harmadik.

A négyeseknél Móró Lajos nyerte a szombati maratonhajtás, de továbbra is az ezúttal második Dobrovitz József vezet, éppen Móró előtt. Az egyeseknél a lengyel Bartlomiej Kwiatek áll az élen, ő harmadik lett a maratonhajtásban, melyet Gáspár Szilvia nyert.

A ketteseknek ez az egyik válogató, míg a másik június elején, Vecsésen lesz, s Fintha Gábor szövetségi kapitány ezt követően, egy meghatározott pontrendszer alapján jelöli ki azt a kilenc fogatot, amely indulhat a kecskeméti vb-n.

Fábiánsebestyénben vasárnap az akadályhajtással zárul a verseny.

Eredmények, maratonhajtás:
    egyesek:

    1. Gáspár Szilvia 81,73 hibapont
    2. Johann Gramberger (osztrák) 81,92
    3. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 84,18
    kettesek:
    1. Lázár Zoltán 71,46
    2. Láng Zoltán 71,73
    3. Ladislav Jirgula (cseh) 73,53
    négyesek:
    1. Móró Lajos 85,99
    2. Dobrovitz József 87,62
    3. Váczi Csaba 97,68
   

Állás a maratonhajtás után:
    egyesek:
    1. Kwiatek 131,54 hibapont
    2. Farkas József 141,57
    3. Fábián László 145,16
    kettesek:
    1. Lázár Z. 119,72
    2. ifjabb Juhász László 123,50
    3. Varga Péter 126,61
    négyesek:
    1. Dobrovitz 133,96
    2. Móró 148,45
    3. Jiri Nesvacil (cseh) 158,57

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier