|
Legyőzte a Manchester City az Európa Liga címvédőjét!
hir24.hu
2012. február 23., csütörtök 11:06
A City 4-0-ra legyőzte az Európa Liga címvédőjét, így továbbjutott a legjobb 16 közé.
A második számú európai kupasorozatban az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt párharcban nem született meglepetés. Igaz ez még akkor is, ha a dúsgazdag Manchester City ellenfele a címvédő FC Porto volt.
Sok minden meghatározott az odavágó, ugyanis már az első mérkőzésen, Portugáliában győzni tudott az angol sztárcsapat, méghozzá hátrányból megfordítva az állást. Akkor a csereként beálló Sergio Agüero volt a hős. 1-1-nél állt be, és a 85. percben győztes gólt szerzett.
Most a meccs alaphangulatát, semmint a katarzist adta meg az argentin, ugyanis a 19. másodpercben gólra váltotta Yaya Touré álompasszát - az elefántcsontparti később összegyűjtött egy sárgát, így nem játszhat a következő mérkőzésen. Az első félidőben ennek ellenére még vezetett formás támadásokat a Porto az ezúttal telt házat nem produkáló City of Manchester Stadionban.
Sőt, a második félidőben James révén szabályosnak tetsző gólt szerzett a portugál együttes, de Wolfgang Stark játékvezető les címén nem adta meg a gólt. Hulk próbálkozgatott a jobb szélen, de nem nagyon ment neki, ellenben az angol drukkerek rendre kifütyülték (felmerült a gyanú, hogy az első meccsen esetleg huhogással köszöntötték őt az angolok...).
A Manchester City takaréklángon játszott a második félidőben, a Porto ügyeskedett, ennek ellenére végül fölényes sikert aratott az angol együttes. A csereként beállt Dzeko egy remek passz után kilőtte a jobb sarkot, majd a gól után reklamált a vendégek részéről Rolando, aki miután megkapta második sárgáját, mehetett az öltözőbe.
Kihasználta emberelőnyét Roberto Mancini csapata, és a szintén csereként beálló Pizarro gólpasszával majd góljával kialakította a 4-0-s végeredményt.
A Manchester City a következő körben a Legia Varsó-Sporting párharc győztesével találkozik majd.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Joey Barton, eltiltották, pirosat kapott, heves vérms, Barcelona, játékosok, fizetés, Kassai Viktor, BL, Real Madrid, Bayern München, Lescott, Manchester City, Lemsip, Balotelli, MAnchester City, autóbaleset, édesanyja, örökbeadás, Mario Balotelli, Cesare Prandelli, foci, Carlos Tévez, Napoli, Chelsea, Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, Betis, spanyol bajnokság, Messi, dzsudzsák balázs, dinamo moszkva, átigazolás, edző, Josep Guardiola, Manchester United, Newcastle, labdarúgás, manchester City, Premier League, Manchester city, Arsenal, Bajnokok Ligája, angol LigaKupa, futball, Liverpool, Tévez, AC Milan, Cassano, kölcsön, Tottenham, Aston Villa, angol labdarúgó-bajnokság, Argentína, Kolumbia, világbajnokság, bayern, napoli, bajnokok ligája, meccs, serie a, as roma, ac milan, Alejnyicsev, Anzsi Mahacskala,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|