|
Leigazolta Valenciát a Manchester United
Független Hírügynökség
2009. július 01., szerda 08:50
A Manchester United leigazolta kedden a Wigan ecuadori játékosát, Antonio Valenciát - jelentette be honlapján a manchesteri klub. A 23 éves játékos négy évre írt alá az angol bajnokhoz, a United 16 millió fontot fizetett érte a Wigan-nek.
A játékos bemutatásakor elmondta: gyerekkori álma teljesült azzal, hogy a Manchester United pályáján, az Old Trafford-on játszhat majd több mint 76 ezer szurkoló előtt. Valencia előtt nehéz feladat áll, hiszen neki kellene betöltenie a Cristiano Ronaldo távozásával keletkezett űrt. Mint ismeretes, a United egyik legjobb játékosa 80 millió fontért cserébe a Real Madridba igazolt.
Antonio Valencia hazájában, Ecuadorban kezdte pályafutását, 2003-ban mutatkozott be az El Nacional csapatában. Két évvel később a spanyol Villarealhoz igazolt, a kezdőcsapatban azonban nem kapott lehetőséget, előbb a Recreativóhoz, majd a Wiganhoz került kölcsönbe. Az angol Wigan 2008-ban vette meg a Villarealtól. A Wiganban igazi kulcsemberré vált, így nem csoda, hogy Sir Alex Fergusonra, a Manchester United menedzserére is nagy hatást gyakorolt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
London, olimpia, kajak-kenu, Rakonczay Gábor, kenu, világrekord, Chris Rea, fellépés, Budapest, február, Sportaréna, Vass Dóra, Év Sportolója-gála, bluray, filmek, top10, Dj Dominique, Mahasz, Dj, mix, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, bocskai-emlékverseny, boksz, Debrecen, kézilabda, székesfehérvár, Egyiptom, tömegtragédia, futball, tüntetés, Lipcsei Betta, párkapcsolat, modellkedés, Sport TV, tiszatenyő, polgármester, orvvadászat, őzsuta, nyulak, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat, harmadik félidő, műsorvezető, foci, Dollhouse, pirner alma, rúdtánc, nőiesség, erotika, ZTE FC, játékoseladás, csőd, anyagi gondok, labdarúgás, Porto, vereség, golf, sport, Csisztu Zsuzsa, Digisport, jogász, cég, manager, Digi, férfi kézilabda, Eb, prémium, 8. hely, Németh Krisztián, átigazolás, foci.sport, J.M. Brothers, Melon, Leonidasz, síelés, hütte, Kassai Viktor, AC Milan, Arsenal, Real Madrid, Levante, Cristiano Ronaldo, Ryan Giggs, Manchester United, angol foci,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|