|
Leleplezték a McLaren istálló 2012-es modelljét
hir24.hu
2012. február 01., szerda 18:00
Február elsején bemutatták a McLaren istálló új Formma 1-es modelljét, az MP4-27-et, amivel a 2012-es szezonban fognak versenyezni.
A wokingiak úgy harangozták be a vadonatúj kocsit, hogy ezzel térhet vissza a győzelem ösvényére az istálló. 2011-ben a McLaren a második helyen végzett a konstruktőri világbajnokságon, azonban a csapat jelentősen lemaradt a végső győztes Red Bull mögött. Jenson Button és Lewis Hamilton összesen hat nagydíjat tudott megnyerni tavaly, hármat-hármat.
„Nagyon izgatott vagyok. Ebben a pillanatban szembesülünk vele, hogy mennyire keményen dolgoztunk. A srácok a 2011-es szezonzáró óta a fejlesztéseken ügyködtek, már alig várom, hogy Jerezben körözhessek vele” - mondta a pilóták közt tavaly második helyen záró Button.
Csapattársának, Lewis Hamiltonnak is nagyon tetszett, amit látott: „Fantasztikus autó. Nagyszerű, hogy itt lehetek a telet követően. Ez az utóbbi idők legkifinomultabb járgánya, nagyon inspiráló, már alig várjuk, hogy megkapjuk.”
Ugyan az autó igencsak hasonlít a 2011-es versenygépre, a csapat tájékoztatása szerint az alvázon sokat változtattak. A legszembetűnőbb különbség eddig a karosszéria elkeskenyedő hátsó része, illetve a hűtési rendszer.
A Forma-1-es csapatok számára a jövő héten kezdődik meg a hivatalos tesztidőszak, február 7-től 10-ig Jerezben próbálják meg felkészíteni az autókat a 2012-es szezonra.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, Mercedes, Forma-1, Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, red bull terv, nem sikerült nyerni red bullnak, Ausztrál Nagydíj, Lewis Hamilton, McLaren, Lutos, Grosjean, Barcelona, Ferrari, Forma1, Lotusz, Barccelona, Kustánczi Lia, DJ, klipforgatás, közvetítés, MTV, hamilton, ruha, magyar nagydíj, rowan, atkinson, wokingi istálló, Mclaren, Brazil Nagydíj, Vettel, Webber, Button, webber, baleset, massa, parkoló, drága, sportkocsi, london, lewis hamilton, f1, párkapcsolat, forma1, button, mclaren, vettel, Sebastian Vettel, Szingapúri Nagydíjat, címvédés, hungaroring, Hamilton, Alonso, Nagydíj, red bull,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|