|
Magabiztosak a Red Bull pilótái
origo
2010. oktober 22., péntek 11:38
Vettelnek egy korai defekt írta át (helyi idő szerint) délutáni programját, ám Webber tempójából ő is erőt merít magának a hétvége folytatására
Noha a Red Bull Racing nem uralta a Koreai Nagydíj pénteki szabadedzéseit, mint azt mondjuk legutóbb, Japánban tette, de ezzel együtt egész nap ott tudott lenni az élmezőnyben, és a második gyakorláson Mark Webber révén már az élre állt. Vettelnek egy korai defekt írta át (helyi idő szerint) délutáni programját, ám Webber tempójából ő is erőt merít magának a hétvége folytatására.
"A pénteki nap során rengeteget változott a pálya állapota, ami nem meglepő, hiszen ez egy új helyszín és ennek megfelelően az első edzésen nagyon csúszós volt az aszfalt. A nap előre haladtával aztán fokozatosan javult a tapadás, de a körülmények végig mindenki számára azonosak voltak, úgyhogy nekünk csakis a saját feladatunkra és programunkra kellett koncentrálnunk. Ez egy pozitív nap volt számunkra, melynek során rengeteg információt kellett összegyűjtenünk, amit többnyire sikeresen végre is hajtottunk. Bizakodással tölt el minket a mai teljesítményünk, és most már arra összpontosítunk, hogy felkészüljünk a szombatra. Ami a pályát illeti, élmény rajta vezetni. Van néhány kimondottan egyedi része, és egy pilóta számára mindig kihívást jelent egy új helyszínen próbára tenni a tudását. A bokszutca be- és kijárata kicsit neccesnek tűnik, de ezt leszámítva nagyszerű munkát végeztek a pálya megépítői, és tényleg szalmaszálakba kell belekapaszkodnom, hogy kritizálni tudjam az új ringet." - mondta Webber.
"Azt hiszem, pénteken egy gyorstalpaló tanfolyamon vettünk részt, mivel folyamatosan csúszkáltunk és drifteltünk a pályán, de jó móka volt, én élveztem. Délután már sokkal értékesebb és hasznosabb időt tölthettünk a pályán, én viszont kaptam egy defektet a második edzés elején, ami nagyban befolyásolta a programomat. A defekt miatt ugyanis hamar fel kellett tennünk az autómra a lágyabb keverékű gumikat, amik nem kimondottan voltak hálásak ezekért a plusz körökért. De összességében azért nem volt túl rossz napunk. Véleményem szerint a bokszutca bejárata elég veszélyesen lett kialakítva, mert gyakorlatilag vakon megyünk bele, és aki a bokszba akar hajtani, az sokkal lassabban megy majd azon a részen, mint az, aki kinn marad a pályán. Úgyhogy szerintem elég komplikált helyzetek születhetnek majd ott, ha például előzni próbálunk valakit, és az illető úgy dönt, ő inkább kimegy a bokszba. A kvalifikáció szerintem rendben lesz számunkra, mivel a tempónk adott. Marknak (Webber) jóval nyugodtabb délutánja volt, mint nekem, és igen versenyképesnek tűnt a többiekhez képest. Az első szektort nem uraljuk ugyan, de a második és harmadik szektorban képesek vagyunk visszavágni a többieknek." - bizakodik Vettel.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
új gumik, forma1, pirelli, tűz, füst, williams, Ferrari, Forma1, Lotusz, Barccelona, Mercedes, Schumacher, Jarno Trulli, Vitalij Petrov, Senna, film, Jerez, teszt, Talmácsi Gábor, rally, Raniero Gianotti, tragédia, bahrein, bojkottálás, Forma-1, Raikkönen, rtl klub, nő, forma1, teszt, verseny, hamilton, button, mclaren, vettel, webber, red bull, DRS, futam, pilóta, verseny, schumacher, szabadedzés, nagydíj, belga, alekosz, való világ, cipő, árverés, jótékony, rudolf péter, erdei zsolt, foci, forma-1, kis pál tamás, hungaroring, kiss pál tamás, baumgartner zsolt, mezőgazdaság, kiállítás, czene attila, közlekedési múzeum, szabó andrea, F1, elmarad,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|