Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Magyarország 2010-ben újra úszó Eb-t rendezne
MTI
2008. szeptember 24., szerda 14:00
A magyar sportági szövetség megpályázza a 2010-es úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokság megrendezését.

Ezt Gyárfás Tamás elnök jelentette be. A két év múlva esedékes Eb házigazdájának kilétéről szombaton dönt a kontinentális szövetség (LEN) végrehajtó bizottsága Zürichben. Budapest vetélytársa az olasz és az orosz főváros. 
Ha sikerrel pályázik a magyar főváros, 2006 után lehet ismét Eb-rendező. Gyárfás Tamás úgy fogalmazott: "csalódott lennék, ha nem nyernénk, akár Róma és Moszkva ellenében is". 
A MÚSZ jövőbeli világversenyek hazai lebonyolítására vonatkozó elképzeléseit támogatásáról biztosította Salamon Károly, a szövetség főtámogatói közé tartozó Allianz Hungária Zrt. vezérigazgatója is. A cégvezető a részvénytársaság nevében a keddi ünnepségen -  életbiztosítási kötvény mellett - 100 ezer forintos kezdőösszegű bankkártyát nyújtott át a pekingi olimpián legeredményesebben szereplő magyar úszóknak, így a kínai fővárosban három ezüstérmet kiérdemelt Cseh Lászlónak, továbbá a döntőbe jutott és ott ötödikként végzett Gyurta Dánielnek, illetve az egyformán hatodik Kis Gergőnek és a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjainak, Mutina Ágnesnek, Verrasztó Evelynnek, Dara Eszternek és Jakabos Zsuzsannának.

A versenyzők egy része még pihenőjét tölti, így Cseh januárig nem úszik, s egyelőre nem kezdte el az edzéseket Gyurta sem, de például Verrasztóék már javában róják az uszodahosszakat, s amint azt Evelyn, a Jövő SC kiválósága elmondta, a novemberi rövidpályás ob-n és decemberi Eb-n egyformán rajthoz áll.
A 2004-es olimpiai ezüst mellett rövidpályás Európa-bajnoki aranyakkal is rendelkező Gyurta Dániel annyit tett hozzá, hogy a maga részéről örülne egy 2010-es, hazai rendezésű kontinensviadalnak, már csak azért is, mert a 2006-os, margitszigeti normálmedencés Eb-n nem sikerült döntőbe jutnia kedvenc távján, 200 m mellen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier