|
Magyarországon lesz a cselgáncs-Eb
hir24.hu
2011. november 14., hétfő 10:11
Az Európai Cselgáncs Szövetség úgy határozott, hogy 2013-ban Budapest rendezheti meg az Európa-bajnokságot. Az eseményt a Papp László Sportarénában rendezik meg, várhatóan április végén.
Tóth László, a magyar szövetség elnöke hétfőn arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy az EJU igazgatótanácsának leibnitzi ülésén a magyar pályázat a londonit előzte meg, míg a német jelentkezők már korábban kiszálltak a versengésből. A 62. és egyben első hazai rendezésű Eb-re az előzetes egyeztetések alapján a Papp László Sportarénában kerül sor, várhatóan 2013. április végén.
"A tervek szerint csütörtökön, pénteken és szombaton zajlanak majd az egyéni küzdelmek, vasárnap pedig a csapatverseny" - mondta az MJSZ első embere. "A keretprogram egy dzsúdófesztivál lesz szemináriumokkal, bemutatókkal, sportágtörténeti kiállításokkal."
Ami a rendezési jog elnyerésének sportdiplomáciai hátterét illeti, az EJU kincstárnokaként is tevékenykedő Tóth László kifejtette: "Öt év kemény munkánk van a mai bejelentés mögött. Pályáztunk a jövő évi Eb-re is, de Cseljabinszkkal nem igazán tudtunk versenyezni, az oroszok ugyanis garanciát vállaltak arra, hogy nemcsak a résztvevők repülőjegyét, hanem a kinntartózkodási költségeit is fedezik. Itt jegyzem meg, hogy a 2013-as naptárból egyelőre csak a budapesti Eb-ről döntött az EJU, az összes többi verseny időpontja még bizonytalan."
A dzsúdóelnök mintegy "bónuszként" hozzátette, hogy jövő decemberben a magyar főváros ad otthont az EJU négyévente esedékes tisztújító kongresszusának is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
cselgáncs, MALÉV, olimpia, vb, csokonyai, kiesett, magyar, celgáncs, gáspár, csernoviczki éva, aranyérem, Párizs, olimpai, judo, dopping, taraba, poligráf, vizsgálat, UTE, Taraba Sándor, ungvári attila, ungvári miklós, joó abigél, kasza róbert, év sportolója, díj, KSI, cselgancs, meszaros, dzsudo, hungaria, korea, kvalifikacio, karakas, sved, bajnoksag, erem, visszavonul, vangkicsun, nagysolymosi, sandor, hadfi, daniel, madarasz, tamas,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|