|
Magyarországra jön a vízilabda Világliga
MTI
2010. január 07., csütörtök 11:54
A honi vízilabda-szövetség máris elkezdte a színhelykeresést, miután Magyarország ad otthont a nők idei Világliga-sorozatában az egyik európai selejtezőtornának.
"A 2. számú európai csoport elsőkörös meccseit rendezhetjük meg mi, méghozzá június 9. és 13. között, de hogy hol, az egyelőre kérdéses" - mondta el Petrovics Mátyás, a női válogatott szövetségi kapitánya, miután szerda este megkapta a FINA, a nemzetközi szövetség versenykiírását. "Személy szerint azt pártolom, hogy valahol vidéken játsszunk, ott az érdeklődés is nagyobb, s már akár nyitott uszodában is lebonyolítható az esemény." – tette hozzá. A körmérkőzéses tornán Magyarország legjobbjai a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok oroszokkal, a korábbi sokszoros Eb-győztes olaszokkal, továbbá a németekkel és a britekkel csapnak össze. A nyitókört egy újabb követi, a "visszavágókat", vagyis a hasonló második tornát Itáliában bonyolítják le ugyanennek - a magyarországi eredményeit magával vivő - öt válogatottnak a részvételével, június 16. és 20. között.
Az összesített sorrend első két helyezettje jut tovább, a június 29. és július 4. közötti, nyolccsapatos szuperdöntőbe. Petrovics Mátyás hozzáfűzte: "Kontinensünk elitjéből három erős csapat került a miénkbe, s három a másik csoportba, úgyhogy ezzel nincs gond. A Világliga amúgy sem a legmagasabb rangú pólós esemény, viszont mivel éppen a nyár végi, zágrábi Európa-bajnokság előtt lesz meccsünk kiváló ellenfelekkel, a sorozat remek felkészülési alkalmat kínál, amellett a csapatkeresésre, újabb fiatalok beépítésére is lehetőséget nyújt." A teljes Vl-sorozaton 17 nemzeti együttes indul. A két európai "ötös fogat" mellett amerikai és ázsiai-óceániai csoportselejtezőket is rendeznek. (A Dél-afrikai Köztársaság válogatottját az egyes számú európai kvintettbe sorolták be).
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
pozitív, A-minta, dopping, kézilabda, london, olimpia, Kovács Áron, Gergely István, Árpa Attila, vízilabda-válogatott, vereség, Kemény Dénes, plimpiai keret, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Szeged, Vasas, Vodafone ob, Málta, szeged, verekedés, Kiss Gergey, Kiss Gergő, Rusorán Péter, omiliai bajnok, Tokió, Magyar, Bajnokok Ligája, Európa-bajnokság, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, Török, vízilabda, vízilabda Eb, magyar válogatott, női, Nagy-Britannia, Kemény, hollandok, Eindhoven, olaszok, Magyarország, VOLVO Kupa, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, Kásás Tamás, Szeged Beton, OB, veretlen, Eger, országos bajnokság, döntetlen, vállsérülés, Nagy Viktor,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|