Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Májustól küzdenek a kvótákért a cselgáncsozók
MTI
2010. január 04., hétfő 14:55
Már idén májusban megkezdődik a cselgáncsozók kvalifikációs sorozata a londoni olimpiára, az anyagilag is megerőltető menetelés a 2012-es Európa-bajnokságig tart majd.

Az ötkarikás selejtező május 7-én rajtol el a 100 ezer dollár összdíjazású tuniszi Grand Prix-vel, az év csúcseseménye pedig a tokiói világbajnokság lesz szeptemberben. A "kvótavadászat" első esztendejében szerzett öt legjobb eredmény 50, majd a másodikban már 100 százalékosan számít a végelszámolásnál. Súlycsoportonként automatikusan a legjobb 16 utazhat az angol fővárosba, azaz megszűnt a földrészenként kiosztott kvóták eddigi rendszere. "Az előző, igazságtalan eljárás révén például Dominikáról nyolc dzsúdós jutott ki a pekingi olimpiára, majd ott egyikük sem nyert meccset. A játékok előtt négy hónappal Európa-bajnoki bronzérmes Braun Ákos ugyanakkor lecsúszott az ötkarikás szereplésről - mondta Tóth László, a hazai szövetség elnöke. - Az újításnak köszönhetően akár 10-12 versenyzőnk is tatamira léphet Londonban. További jó hír, hogy jövőre a fiúk számára rendezendő Hungária Kupa beleszámít a kvalifikációba, tovább emelve az itthoni Világkupa-viadal rangját."

Az MJSZ vezetője hozzátette: a többi sportághoz hasonlóan a dzsúdósoknál is vannak anyagi problémák, de panaszkodás helyett mindenki teszi a dolgát. "Vállaltuk, hogy menedzseljük az olimpiai esélyeseket, és tartjuk a szavunkat. Az elfogadott szakágvezetői programnak megfelelően biztosítjuk a kerettagok utaztatását, igaz, így némileg háttérbe szorul az utánpótlás támogatása." A kétesztendős londoni kvalifikáció során a legtöbb pontot a vb-ken lehet gyűjteni, ahol az aranyérem 500 pontot ér. Ezt követi az ugyancsak évente sorra kerülő Mesterek Tornája (400 pont az elsőségért), majd a Grand Slam-versenyek (300), a Grand Prix-viadalok (200), a kontinensbajnokságok (180) és a Világkupa-versenyek (100).

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier