Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mancini manchesteri jövőt tervez
MTI
2010. április 30., péntek 09:11
A következő idényben is a Manchester City vezetőedzője lenne Roberto Mancini, függetlenül attól, hogy csapata bejut-e a labdarugó Bajnokok Ligájába.

"Úgy képzelem, hogy én maradok a Manchester City edzője. Legalábbis ezt remélem. Szerződésem van. Nem én döntök ugyan, de úgy vélem, maradok" - nyilatkozott az olasz tréner az Aston Villa elleni hétvégi Premier League-mérkőzés előtt, amely az egyik fontos állomás lesz a BL-selejtezőt érő negyedik helyért zajló küzdelemben.
Négy fordulóval a vége előtt a Tottenham Hotspur foglalja el a negyedik pozíciót 64 ponttal, majd az Aston Villa és a Manchester City következik 64-gyel, illetve 63-mal.  
  

 "Könnyebb úgy dolgozni, ha az ember egy egész idényre tervezhet és előkészíti a szezont" - védte magát Mancini annak kapcsán, hogy angol csapatával nem ért el jobb eredményeket, mint januárban menesztett elődje, Mark Hughes. Mancini szerint akkor sem kell majd felállnia a kispadról, ha esetleg nem jönne össze a negyedik hely, mert mint mondta: "sokat javultunk az elmúlt hónapokban, még ha tovább kell is lépnünk, hogy igazán jók legyünk". A szombati találkozón a City kapujában várhatóan kezdőként lép pályára a szerdán kölcsönbe megszerzett Fülöp Márton.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier