|
Már a jövőbe tekint a szívinfarktuson átesett pólós
www.samsungsport.hu
2010. szeptember 16., csütörtök 15:12
A rossz hír az, hogy Bárány Attila, a ZF-Eger - korábban sokáig a Domino Honvéd - huszonnyolcszoros válogatott vízilabdázója másfél héttel ezelőtt szívinfarktuson esett át és emiatt sportolói pályafutásának azonnali befejezésére kényszerült.
A jó hír viszont az, hogy a rokonszenves sportember nyolc napi kórházi tartózkodása után már otthon van és megnyugodva beszél a történtekről.
- Hirtelen jött a baj, mindenféle baljós előjel nélkül – válaszolt a 32 éves és két gyermekes apa Bárány Attila a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának azzal kapcsolatos kérdésére, hogy a múltban történt-e bármi is olyan, amiből egészségének megromlására következtethetett volna. – Az édesapámnak is voltak szívproblémái, de egészen más fajtájúak, így örökletes betegséget sem lehetett megállapítani. Az orvosok tanácsát elfogadva, de a józan eszemre is hallgatva úgy kellett határoznom, hogy a vízilabdázást semmiképpen sem folytathatom. Egyelőre annak örülök a legjobban, hogy hazaengedtek és a családommal lehetek. Nem érzem betegnek magamat, de hogy hat gyógyszert is szednem kell, ez önmagában is arra figyelmeztet, hogy óvatosnak kell lennem és betartanom az orvosi előírásokat. Ezek közül az egyik azt „parancsolja”, hogy 2-3 hét teljes pihenőt kell tartanom, a legkisebb fizikai megerőltetés nélkül. Új szakasz kezdődik el az életemben, de bármerre is visz a sors, a vízilabdázástól semmiképpen sem szeretnék elszakadni. Amint erősebb leszek, illetve vége a kényszerpihenőnek, ellátogatok majd a meccsekre és az sem kizárt, hogy ahol szükség lesz rám a magyar vízilabdázásban, még segíthetek is.
Bárány Attila – ahogy a pólózok közül sokan – úszóként kezdte a Budapesti Spartacusban, majd ugyanitt váltott sportágat, s lett a vízilabdázás rajongója. Pályafutását a „Szpari” nyomdokába lévő klubokban folytatta és így került a Domino Honvéd kötelékébe, amelynek színeiben mind a hat bajnoki győzelem kivívásában oroszlánrészt vállalt és 2004-ben az Euroliga győztes együttes büszke tagja is lehetett. Dicsőséglistáján szerepel még egy ifjúsági Európa-bajnokságon kiérdemelt aranyérem, s persze a felnőtt válogatottban eltöltött évek, az ott kivívott sikerek. Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány az idén is csatasorba állította és még a zágrábi kontinensbajnokság előtti külföldi tornán is szerepeltette – ahol utolsó „válogatott” gólját a montenegrói együttesnek dobta - , de aztán az utolsó keret szűkítésnél már elköszönt az egri centertől.
- Először is minden jót szeretnék kívánni Attilának: jó egészséget és jó szerencsét a „parton” is - üzent nyilatkozatában a Domino Honvéd szakosztályának és a klubbot hosszú ideig névadó főtámogatóként segítő, jelenleg pedig kommunikációs partnerként közreműködő T-Mobile nevében is Bartók Miklós szakosztály vezetőségi tag, a T-Mobile szponzorációs menedzsere. - Mindig is nagyra becsültük Attila tudását, tiszteltük benne, hogy az élsport nehéz feladatainak teljesítése mellett három diplomát szerzett, és ezzel a nála fiatalabb játékosok számára követendő példát mutatott. Ilyenkor semmit se számít, hogy a Domino Honvédnél eltöltött szép évei után Egerbe igazolt és ott lett Magyar Kupa győztes, valamint kétszeres bajnoki ezüstérmes. A „dominós” család minden tagjával együtt és a T-Mobile-os munkatársaim nevében is azt kívánom Attilának, hogy a kényszerpihenő mielőbbi befejeztével eddig megszerzett tudására támaszkodva ugyanolyan sikereket érjen el a civil életében, mint amilyenekkel vízilabdázóként büszkélkedhetett.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyilkosság, helyszínelés, rendőség, meteorológia, zivatar, záporok, gázrobbanás, komló, tűzoltóautó, ütközés, baranya, autóbaleset, drávafok, Fülöp Márton, West Bromwich Albion, bárányhimlő, gólya, tavasz, orvvadász, Szigetvár, mohács, diákok, maszturbáció, önkielégítés, squasholtak, Mádai Vivien, Brasch Bence, Rippel, Hajdú, influenza, járvány, vírus, oltás, rendőrök, fagy, hajléktalan, riasztás, hóesés, hófúvás, hideg, havazás, jelzés, OMSZ, David Guetta, Bárány Attila, pop-dance, Patkó Csenge, Összeesküvők, Peti, házasság, esküvő, ittas vezetés, bíró, Mohács, Pécs, buszbaleset, gázolás, busz, nyugdíjas, felfüggesztett, kender, kannabisz, Iványi Dalma, szült, kisfia, kosárlabda, pécsi lövöldözés, szakértői vélemény, Gere Ákos, börtön, szabálysértés, hajléktalan elzárás, kihűlés, haláleset, facebook, vírusüzlet, autósüldözés, körözés, körözött, piroslámpa,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|