Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Maradona cáfol és nem mond le
MTI
2008. november 15., szombat 06:50
Diego Maradona cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint lemondását fontolgatná az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

"Továbbra is én vagyok a kapitány, s ez nem fog változni" - nyilatkozta a legendás futballista, akit két hete neveztek ki a nemzeti csapat élére. A Buenos Aires-i lapok csütörtökön azt írták, hogy az "isteni Diego" még első hivatalos mérkőzése előtt lemondhat, mert nézeteltérésbe keveredett hazája szövetségének (AFA) mindenhatónak tartott elnökével, az amúgy őt a posztra "kitaláló" Julio Grondonával. Az ok, hogy Maradona csak korábbi válogatott csapattársát, Oscar Ruggerit hajlandó elfogadni segítőként, az AFA-főnök viszont hallani sem akar az őt korábban maffiózónak nevező egykori klasszis játékosról.

Helyette a tanítványaival Pekingben olimpiai bajnok - és a kapitányi tisztért kiírt versengésben alulmaradt - Sergio Batistát, valamint José Luis Brownt tenné meg másodedzőnek.
"Nem tetszik az arca" - nyilatkozott Grondona dühösen Ruggeriről.
Csütörtökön Maradona nem beszélt a vitáról, hanem bejelentette, hogy a jövő szerdai Skócia elleni találkozón Alejandro Mancuso és Miguel Angel Lemme lesznek a segítői. Az pedig majd csak a mérkőzés utáni hetekben dől el, hogy milyen összetételű lesz Maradona szakmai stábja.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier