Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Massa jövőre térhet vissza
MTI
2009. szeptember 01., kedd 13:43
A Forma-1-es Ferrari csapat azzal számol, hogy a következő szezon rajtjánál már biztosan autóba ülhet a brazil Felipe Massa, aki a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet.

Ezt a maranellói istálló kedden hozta nyilvánosságra hivatalos honlapján, s beszámolt arról is, hogy a 28 esztendős versenyző vasárnap Miamiba utazott, ahol különböző vizsgálatokon vett részt. "Boldog vagyok, hogy jó eredményeket kaptunk - mondta Massa.- Lesz még egy apró műtétem a következő napokban, aztán megkezdhetem a fizikai felkészülést, és gokartozhatok is. Hogy mikor ülök vissza Forma-1-es autóba, azt még nem tudom pontosan, de nem fogok kapkodni, inkább lépésről lépésre haladok." Massa a mogyoródi időmérő edzésen szenvedett súlyos koponyasérülést, miután fejen találta a szintén brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó, és kocsijával 190 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott.

Koponyatöréssel szállították az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Papp Károly utcai intézményének intenzív osztályára, ahol még aznap megoperálták. A tavalyi világbajnoki ezüstérmes pilótát augusztus 3-án engedték haza Brazíliába.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier