|
Mátéfi lemondását nem fogadták el
nso.hu
2010. oktober 26., kedd 09:19
A szombati RK Olimpija Ljubljana elleni kilencgólos vereséget, és az ezzel járó EHF-kupa kiesést követően hétfő reggel Mátéfi Eszter felajánlotta a lemondását a Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE klubvezetésének - közölte a klub hivatalos közleményében
Szabó Károly elnök a vezetőedző lemondását nem fogadta el, a klubvezetés bizalma továbbra is töretlen Mátéfi Eszter iránt. Az Előre NKSE vezetése azonban nem megy el szó nélkül a szombaton mutatott teljesítmény mellett, és szankciókat léptetett életbe. A vezetőség az eddig nyújtott gyenge teljesítménye és nem megfelelő hozzáállása miatt Tóth Zsanett kapust további intézkedésig felmentette az első csapat edzéseinek látogatása alól, és az ifjúsági csapathoz irányította. A vezetőedző és a visszavágó mérkőzésen szereplő játékosok a vezetőség határozata alapján pénzbüntetésben részesültek.
Hétfő délután játékosértekezletet is tartott a klub, ahol a szankciók kihirdetése után a csapat és a szakmai stáb megbeszélést folytatott egymással. A felek értékelték az elmúlt napok történéseit, és közösen szeretnék feledtetni a fájdalmas kudarcot.
A Békéscsaba 32–23-ra nyert a szlovénok elleni első mérkőzésen az EHF-kupa legjobb 32 csapata közé jutásért megrendezett párharcban, de a visszavágón 31–22-re kikapott, és idegenben szerzett több góllal a Ljubljana jutott tovább.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kézilabda, női válogatott, Eb, Azerbajdzsán, barca, igazol, játékos, magyarország, MKB Veszprém, Barcelona, Nagy László, gyászol, elhunyt, elek gyula, MKB Veszprém; kézilabda; Veszprém; Mocsai Lajos;, Győr, Ftc, bajnokság, london, olimpia, KEK, Fradi, Viborg, Mocsai Lajos, veszprém, döntő, kupa, Sterbik Árpád, Atlético Madrid, Lavik, BL, női kézilabda, ferencváros, dvsc, Pick Szeged, Csurgó, férfi kézilabda, kézisek, nőikézicsapat, győrigyőzelem, magyar, Göeteborg, Iváncsi, szlovák, szélső, székesfehérvár, mérkőzés, Hóbor Béla, Békéscsaba, Digi, prémium, 8. hely, válogatott, magyar-horvát, Magyar, férfi-kézilabda,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|