|
Még Tornyi irányítja a DVTK-t
2010. április 07., szerda 10:01
Nincs változás a vezetőedzői poszton a Diósgyőr labdarúgócsapatánál, s a Vasas elleni, szombati vereség után kedden is Tornyi Barnabás irányította az edzést.
Az élvonal utolsó helyén álló DVTK mindkét edzését Tornyi Barnabás tartotta kedden, igaz, a két tréning között találkozott a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, Nagy Bélával, de rövid beszélgetésük még nem eredményezett edzőcserét. Tornyi egyébként a fővárosi bajnoki után világossá tette, hogy a sikertelenség ellenére sem kíván lemondani, így arról, hogy vele vagy mással fejezi be a bajnokságot az együttes, Nagy Béla dönthet.
A diósgyőriek idei hat meccsükön a lehetséges 18 pontból csupán egyet szereztek, így jelenleg 9 pontos a lemaradásuk a még bennmaradást jelentő 14. helytől.
Lapértesülések szerint ugyanakkor az edzőcserére hamarosan sor kerül, és az a legvalószínűbb, hogy házon belül oldják meg a váltást. Az új tréner Tóth László sportigazgató lehet, míg Tornyi Barnabást nem elküldenék, hanem felmentenék a munkavégzés alól, azaz minden hónapban megkapná a fizetését szerződése lejártáig.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
frontális, ütközés, halott, HELP, Vígszínház, defibrillátor, diosgyor, foci, labdarugas, magyar-szlovén autópálya, labdarúgás, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, megyeri balázs, pályán kívül, giovanni moreno, Megyeri Balázs, borsodi, hazai labdarúgás, vadkan, Eb, pofon, vanczák vilmos, licenc, NB I, Osasuna, Málaga, spanyol, Cagliari, olasz bajnokságlabdarúgás, edzőváltás, MLSZ, bundabotrány, Hernan Crespo, indiai, bajnokság, ZTE FC, játékoseladás, csőd, anyagi gondok, Fc Barcelona, Real Madrid, FIFA, MAgyarország, világranglista, Mirandes, Espanyol, Manchester United, Newcastle, Rangers, Celtic, skót bajnokság, Fletcher, bélbetegség, kihagyás, Haladás, vesztegetés, buna, Aczél, felfüggesztés, Manchester City, Chelsea,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|