Fantasztikus győzelemmel növelte előnyét a spanyol bajnokságban a címvédő Real Madrid. A látványos támadó játékot hiányolták tavaly a királyiak vezetői, így szemrebbenés nélkül edzőt váltottak a bajnoki cím megszerzése ellenére.
Akkor ezt sokan kritizálták még a madridi szurkolók közül is, ám mára mindenki belátja, hogy jó döntés volt Bernd Schuster kinevezése. A szőke némettel a védelem továbbra is stabil, ám immáron a gólokat is ontja a madridi gépezet.
.jpg)
23 forduló alatt már 53 rúgott gólnál járnak, ami nem kevesebb, mint tizeneggyel több, mint ami a holtversenyben második legtöbbet rúgó Barcelona és Sevilla neve mellett áll. A remek mérleghez nagyban hozzájárult a tegnapi kiütéses (7-0 arányú) győzelem, amelyet Gutiék a Real Valladolid ellen mutattak be. Mivel a Barca szombaton újabb két pontot elhullajtott, a Real Madrid nyolc pontra növelte előnyét.
Nagy meglepetésre hazai pályán vereséget szenvedett a fordulót a 3. helyről indító Espanyol, a kisebbik katalán csapat a hét mérkőzés óta nyeretlen Recreativo Huelvát fogadta és készültek a kötelező győzelemre, ám jött Sinama Pongolle... A volt liverpooli francia játékos két góljával már az első félidőben meglepte a kék-fehéreket, akik ugyan tisztességgel hajtottak az egyenlítésért, de csak a szépítésre futotta erejükből, pedig a Recre a végére tíz emberre fogyatkozott.
Forlan duplájával nyerni tudott a szintén a dobogóra pályázó Atletico Madrid, a fővárosiak a rossz passzban lévő, immáron négy meccse nyeretlen, de még mindig az előkelő 6. helyen tanyázó Racing Santander otthonában gyűjtötték be a három pontot. A szezont katasztrofálisan kezdő, majd a trénerváltás ellenére is pocsékul játszó Valencia zsinórban másodszor győzött, a holland Ronald Koeman által irányított denevérek talán lassan kilábalnak a hullámvölgyből?