|
Megkapta az építési engedélyt a Balatonring
MTI
2009. június 06., szombat 05:09
Kiszolgáló létesítményeivel együtt megkapta a szükséges építési engedélyt a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak 2010-től otthont adó sávolyi pálya az illetékes marcali építési hatóságtól - mondta Suchman Tamás a beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek pénteken.
Mint kifejtette, az állami hatóságok a szigorú eljárási szabályok betartásával járultak hozzá az engedély kiadásához, miután a spanyol beruházó teljesítette az ehhez szükséges feltételeket. Az építkezés megkezdéséhez már csak a Magyar Fejlesztési Bankkal kell megállapodnia a spanyol félnek, amely a közeljövőben várható.
Suchman Tamás beszámolója szerint a beruházó a napokban nyilatkozott arról, ha az MFB a hitelígérvényt kiadja, kész a végleges hitelszerződés előtt, azonnal megkezdi az építkezést, a rendelkezésére álló önerő felhasználásával. A verseny jogával rendelkező nemzetközi szervezet, a Dorna arról juttatott el nyilatkozatot a kormánybiztoshoz, hogy a korábbi megállapodásnak megfelelően öt éven keresztül Magyarországé a gyorsaságimotoros-világbajnokság megrendezési joga, de ehhez a Balatonringnek jövő tavaszra meg kell épülnie.
A sávolyi beruházás előkészítésére - egyebek közt a területek felvásárlására, a hiányzó szennyvízcsatorna-rendszer megépítésére, közművek kiváltására, stb. -, több mint 3 milliárd forintot fordítottak eddig a beruházók - mondta Suchman Tamás.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
honved, angol, hemingway, moto2, szabadkartya, nemeth, toth, gyorsasagimotor, balatonring, hitel, mfb, Talmácsi, MotoGp, sport, TalmácsiGábor, Talma, motor, szabadedzés, Szabadedzés, NémethBalázs, motorozás, Talácsi, KatalánNagydíj, Motorsport, Balatonring, Szerződésbont, TalmácsiGáborMotorsportBalatonringTeamSzerződésbon, TalmácsiGáborszerződésbontott , TalmácsiGáborSzakítottCsapatával, TalmácsiGáborFranciaNagydíj, TalmácsiGáborHetedik7, TalmácsiMotorsport, motorsport, london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|