Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mégsem lesz Pacquiao és Mayweather mérkőzés
MTI
2010. január 08., péntek 12:00
Kilenc órán keresztül tárgyaltak, mégsem tudtak megegyezni a menedzserek, így szinte biztosan elmarad a világ jelenlegi két legjobb ökölvívójának, Manny Pacquiaónak és Floyd Mayweather Jr.-nak a tavaszra tervezett mérkőzése.

"Nem született egyezség, Manny pedig továbblépett" - mondta röviden Fred Sternburg, a fülöp-szigeteki bokszoló ügyeit intéző Bob Arum szóvivője. A felek kilenc órán át egyezkedtek egymással a hawaii Kapaluán, ennek ellenére eredmény nélkül álltak fel az asztaltól. A hét súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett Pacquaio és a 40 meccsén veretlen amerikai Mayweather csatájának lehetősége tavaly december elején került szóba, és sokáig úgy tűnt, márciusban létrejöhet a nagy érdeklődéssel várt váltósúlyú ütközet. Amikor azonban már a helyszínről is megállapodás született, komoly vita alakult ki a doppingellenőrzések kérdéséről. Mayweather menedzsmentje, a Golden Boy Promotion olimpiai rendszerű vizsgálatokat szeretett volna.

Javaslatuk szerint az esemény első sajtótájékoztatóján vettek volna vér- és vizeletmintát először, majd kevesebb mint 30 nappal az összecsapás előtt, végül pedig közvetlenül a találkozót követően. Pacquiao azonban arra hivatkozva, hogy szervezetét nagyon megviseli a vérvétel, azt kérte, hogy csak a sajtókonferencián, illetve a meccs után vegyenek vért tőle. Az amerikai öklöző részéről még senki nem nyilatkozott hivatalosan, ennek ellenére most az látszik valószínűnek, hogy a minden idők legnagyobb bevételével kecsegtető mérkőzésre nem kerül sor.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier