|
Mégsincs veszélyben a Forma-1-es Magyar Nagydíj
MTI
2010. november 02., kedd 08:25
A Forma-1-es Magyar Nagydíj nincs veszélyben - ezt Bernie Ecclestone, az F1 elsőszámú irányítója jelentette ki azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, melyek szerint az esetleges bolgár futam miatt a hungaroringi verseny és a török GP is kikerülhet a programból
Frank Tamás, a Hungaroring Zrt. alelnöke az MTI-nek azt mondta, hogy hétfőn beszélt Ecclestone-nal, aki megerősítette, valóban tárgyal a bolgárokkal a Forma-1-es versenyről, ám ez semmilyen vonatkozásban nem érinti a magyarországi futam jövőjét. A magyar GP-nek 2016-ig szóló szerződése van a verseny megrendezésére.
Sajtóhírek szerint Bogdan Nikolov, a Bolgár Motorsport Szövetség elnöke állítólag azt közölte, hogy a jövő hónapban írják alá a Bolgár Nagydíj megrendezéséről szóló szerződést, s mivel a térségben csak egy verseny lenne, a programból az isztambuli és a mogyoródi kikerülne.
A bolgárok egy éve kötöttek előszerződést F1-es futam megrendezésére, és akkor bejelentették, hogy állami támogatással hamarosan felépülhet egy, a verseny rendezésére alkalmas pálya. Az aszfaltcsík a tervek szerint Szófia közelében, egy 320 hektáros területen lesz, amely korábban légvédelmi támaszpontként szolgált.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
új gumik, forma1, pirelli, Forma-1, gumik, Mateshitz, maldonado, barcelona, forma-1, győzelem, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Jenson Button, rali, motorsport, fesztivál, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Narella, Dobó Kata, divatbemutató, Thaiföld, Forma-1.Red Bull, Jarno Trulli, Vitalij Petrov, tabletpc, asusújtablet, olcsóbbtabletprototípus, Forma1, Jerez, teszt, Kubica, baleset, törés, jeges út, elesett, Ördög Nóra, Vastag Tamás, Szulák Andrea, DJ Dominique, rowan, atkinson, Raikkönen, Pirner Alma, rúdtánc, Egyiptom, nyaralás, fprma-1, f1, schumacher, szerződés, jövő, kimi räikkönen, visszatérés, roseberg, mercedes, 2013, massa, ferrari, rosenberg, csere, kiszáll, Montezemolo, lola, csapat, új, rendőri csalás, nyomozás, brfk, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|