Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megszülettek a BL negyeddöntőjének párosításai
MTI
2011. március 18., péntek 13:50
Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székházában pénteken elkészítették a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását. A legjobb nyolc között találkozik egymással a Chelsea és a Manchester United.

A címvédő Internazionale a nyolcaddöntő után - ahol a Bayern Münchent búcsúztatta - ismét egy német csapattal, a Schalke 04 együttesével került össze. Míg a legjobb nyolc közé hét év után visszatérő, korábbi kilencszeres győztes Real Madrid az AC Milant búcsúztató Tottenham Hotspurrel találkozik.

Kisorsolták továbbá az elődöntő ágait is. Itt eldőlt, hogy a két ősi rivális spanyol csapat, a Real Madrid és az FC Barcelona már a legjobb négy között találkozhat egymással. Érdekesség, hogy amennyiben a két gárda bejut az elődöntőbe, akkor két hét alatt négy El Clásicóra kerül majd sor.

A negyeddöntő első mérkőzéseit április 5-6-án játsszák, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik. Az elődöntős párharcokra április 26-27-én, illetve május 3-4-én kerül sor, míg a finálét május 28-án a londoni Wembley Stadionban játsszák.

A negyeddöntő párosítása:

Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol)

Chelsea (angol)-Manchester United (angol)

FC Barcelona (spanyol)-Sahtar Donyeck (ukrán)

Internazionale (olasz, címvédő)-FC Schalke 04 (német)

Az elődöntőben:

Internazionale (olasz, címvédő)/FC Schalke 04 (német) - Chelsea (angol)-Manchester United (angol)

Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) - FC Barcelona (spanyol)-Sahtar Donyeck (ukrán)

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier